👉Abban semmi különös nincs, hogy a Fidesz-frakció kritizálja Karácsony Gergelyt (van is miért)!

️Annál meglepőbb, hogy már a saját szövetségesei sem elégedettek a teljesítményével.

️A Demokratikus Koalíció után a Momentum, majd az LMP és legutóbb a szocialista párt is megszólta a főpolgármestert, amiből egyértelműen megjósolható, hogy a következő évben jobbról és balról is kapja majd Karácsony Gergely a kritikát.

Gyurcsány aligha engedni majd Karácsonyt újrázni…

👉A baloldal számára az elérhető legmagasabb pozíció a főpolgármesteri szék, amiben jelenleg éppen egy olyan politikus ül, akinek sem pártja, sem pedig mozgástere nincs.

️Gyurcsány pedig – minden fura megnyilvánulása ellenére – tudatosan megy előre. A racionalitás pedig az, hogy a legnagyobb baloldali párt, a DK, ami egyébként is kisgömböcként nyeli el a többieket, rátegye a mancsát a főpolgármesteri székre is.

tudjátok, milyen az, amikor fogcsikorgatva, könnyes szemmel, aluljárós, vietnámi photól kavargó gyomorral, térdzokni-szandálos dress code miatt felfázva, 7. kerületből másnaposan érkezve próbálsz *_…

️A brüsszeli korrupciós gépezetet fel kell számolni!
Kizárt, hogy a brüsszeli bürokrácia és a brüsszelita politikusok ezt a számukra hatalmi-politikai szempontból…

Levelet írtam Déri Tibornak. Megdöbbenve értesültem a hírről, miszerint Újpest a politikai taktikázásuk áldozataként legalább félmilliárd forintnyi állami rezsitámogatástól esett el, annak…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média