Jól működik a balos hergelés!
2023 elején is toronymagasan vezet a Fidesz-KDNP.
51 százalékon állnak a kormánypártok.
🟢Deák Dániel: Óbuda DK-s polgármestere közleményben problémázik amiatt, hogy a kerülete nem kapott rezsitámogatást a kormánytól.
Majd ugyanebben a közleményben saját maga ismeri el, hogy nem ment el a személyes találkozóra, amit a kormány kezdeményezett nála az ügyben.
👉Ezután nekiment azoknak az ellenzéki polgármestereknek, akik vele ellentétben hajlandóak voltak együttműködni a kormánnyal annak érdekében, hogy enyhítsenek az energiaválság jelentette terheken.