Látogassátok meg a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány sátrát a Tranziton!

️A standon megtekinthető:
👉az Együtt, szabadon - Magyar Cigány Hősök” című vándorkiállítás
👉olyan kisfilmek amelyek a Nemzetiközi Roma Nap alkalmával, illetve a vándorkiállításról készültek
👉továbbá egy 14 tablóból álló kiállítás, amely Kertész Imre életútját mutatja be

Mindezek mellett az Alapítvány fennállása óta számos történelmi, politikai- és eszmetörténeti témájú könyvet adott ki, amelyek a helyszínen mind megvásárolhatóak!

Idézek 15 mondatot Gyurcsány Feritől, a balatonőszödi kormányüdülőben elmondottakból.

Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó…

Hisszük Urunk, hogy áldozatod és a szereteted elhozza az üdvösséget és a BÉKÉT nekünk.
600-an imádkoztunk együtt Palánki Ferenc megyés püspökkel a Megtestesülés Óvoda megáldása és ünnepélyes átadása…

️KÖZÖSSÉGI ÉLETMENTÉS ZAJLOTT A METRÓBAN
A metróról leszállva, a Deák Ferenc téri állomáson lett rosszul az az 50 év körüli férfi, akihez tegnap este kérték a fővárosi mentők gyors segítségét. A férfi…

Megérkeztek az új vasak.
Csinosak, szépek, erősek. 14 darabot kaptunk most, így már 66 Toyota Land Cruiser típusú nehézterepjárónk van. Egyik szuper képessége, hogy olyan festékkel lett bevonva, ami…

Tudtad, hogy amikor biztonságos módon böngészel, értesítést kapsz veszélyes eseményekről?
Ha az általad meglátogatott weboldalon beágyazott rosszindulatú programot, kockázatos bővítményt, adathalász-…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média