Moszkva ellensúlyozza az elszigetelési kísérleteket, egy afrikai ország se hozott szan

☝️A Nyugattal és Kínával is versenyezik Afrikában Oroszország, komoly sikerrel.

Moszkva dél és kelet felé fordul, hogy ellensúlyozza az elszigetelésére irányuló kísérleteket, ebbe a sorba illeszkedik Szergej Lavrov külügyminiszter egyiptomi, kongói, ugandai és etiópiai látogatása is.

A kontinens stratégiai fontosságú Oroszország számára. Az orosz diplomácia törekvései továbbra is arra irányulnak, hogy a Nyugat Oroszország izolációjára irányuló szándékait a globális értelemben vett Kelet, illetve Dél segítségével hárítsa el.

Üzenném a baloldalnak, hogy amit ők tüntetésnek neveznem az valójában sajtótájékoztató! Mert az újságírókon kívül egyetlen civil se kíváncsi rá!

Füstbe ment nyaralás

Szombaton Hajdúszoboszló és Kaba között két nyaraló lángolt a Keleti Főcsatorna partjánál. Az esethez a hajdúszoboszlói és a debreceni hivatásos tűzoltók🧑‍vonultak, akik…

A Ryanair második negyedéves bevétele 371 millió euróról hétszeresére, 2,6 milliárd euróra ugrott, az adózott eredménye pedig 187,5 millió euró lett.
Ebből nevetve ki lehet fizetni 300 millió forint…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média