️A Nyugat hegemón helyzetével elégedetlen országok a háború alatt is folytatják együttműködésük szorosabbá tételét.

👉A hírek szerint bővülhet a BRICS-csoport, Argentína és Irán csatlakozhat.

️Ez is rámutat arra, hogy Oroszország nem szigetelődött el, amit alátámaszt az is, hogy a nyugati országok Vlagyimir Putyin G20-találkozóra történő meghívását sem tudták megakadályozni.

️ Újabb rossz hír a Nyugatnak: bővülhet a BRICS-csoport, Argentína és Irán csatlakozhat.

5️⃣ A BRICS-et 2009-ben alapította Brazília, Oroszország, India és Kína, akkor még BRIC néven, az alapítóországok nevének angol kezdőbetűje után. A Dél-afrikai Köztársaság 2011-ben csatlakozott.

Vang Ji kínai külügyminiszter májusban vetette fel, hogy további tagokkal bővülhetne a csoport.

Június 24-én Argentína elnöke, Alberto Fernández jelentette be a BRICS online csúcstalálkozóján, hogy országa teljes jogú taggá válna az eddig öttagú szervezetben. Fernández bejelentésében kiemelte, hogy a BRICS államai már most a világ lakosságának 42 és a globális GDP 24 százalékát adják.

A mai napon pedig az Iráni Iszlám Köztársaság is jelezte csatlakozási szándékát.

1️⃣8️⃣ Az említett hét országon kívül a BRICS idei, XIV. csúcstalálkozóján további 11 ország képviselői vettek részt (Algéria, Egyiptom, Etiópia, Fidzsi-szigetek,Indonézia, Kambodzsa, Kazahsztán, Malájzia, Szenegál, Thaiföld, Üzbegisztán).

Ez egyrészt azt jelzi, hogy a Nyugat hegemón helyzetével elégedetlen országok a háború alatt is folytatják együttműködésük szorosabbá tételét.

Másrészt ismét rámutat arra, hogy Oroszország nem szigetelődött el, amit alátámaszt az is, hogy a nyugati országok Vlagyimir Putyin G20-találkozóra történő meghívását sem tudták megakadályozni.

A világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G20-csoport csúcstalálkozójára idén novemberben Indonéziában kerül sor, az indonéz vezetés a csoport tagjának számító Oroszország elnökén kívül a csoporton kívüli Ukrajna államfőjét, Volodimir Zelenszkijt is meghívta a találkozóra. A nyugati államok jelenleg még bizonytalanok azzal kapcsolatban, hogy Putyin jelenléte miatt bojkottálják-e az eseményt.

ℹ️ A BRICS minden tagja és az újonnan csatlakozók közül Argentina is tagja a G20-nak.

Uraim! Semmi kozmikus..

Végül is mi a szerelem, ha nem a tisztelet, a bizalom a megbecsülés és a hűség?

👍A boldogság bármi egyszerű dolog, aminek örülni tudunk!

🙏Legyen szép napotok!…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média