️Az Elnöki Iroda egyik tanácsadója szerint Ukrajnának jelenleg 1000 NATO-standardoknak megfelelő, 155 mm-es tarackra, 500 tankra, 300 rakéta-sorozatvetőre, 2000 egyéb páncélozott harcjárműre és 1000 drónra lenne szüksége.

☝️Ma az Ukrajnának katonai segítséget nyújtó államok Brüsszelben tanácskoznak a további támogatásokról, Így kiderülhet, mennyi teljesül Kijev kívánságaiból.

️Miközben szakértők és laikusok sokasága könyvelte el már a háború elején az orosz hadsereg "lepukkantságát", annak nyomasztó anyagi fölénye egyre inkább érvényesülni látszik.

Az elmúlt napokban előtérbe került az Ukrajna által kért, illetve már-már követelt nehézfegyverek kérdése.

A katonai helyzet romlásával Kijev egyre inkább sürgetné a nyugati országokat, hogy minél több és minél nagyobb erejű fegyvereket szállítsanak Ukrajnának a lehető leggyorsabban. Az Elnöki Iroda egyik tanácsadója, Mihajlo Podoljak szerint ahhoz, hogy az orosz és ukrán haderő között meglegyen a paritás, Ukrajnának jelenleg 1000 NATO-standardoknak megfelelő, 155 mm-es tarackra, 500 tankra, 300 rakéta-sorozatvetőre, 2000 egyéb páncélozott harcjárműre és 1000 drónra lenne szüksége.

Hasonló számokat közölt egy másik elnöki tanácsadó, Olekszij Aresztovics is, aki szerint 600 tarackra, 500 tankra, párszáz HIMARS rakéta-sorozatvetőre és 2500 páncélozott szállító harcjárműre lenne szükség. Később ezeket a számokat "ideálisként" jellemezte, és megfogalmazott egy alacsonyabb igényt is, amiben 200 tarack, 60 rakéta-sorozatvető, 100 tank, 400 harcjármű és 200 drón szerepelt.

Ma az Ukrajnának katonai segítséget nyújtó államok Brüsszelben tanácskoznak a további támogatásokról, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár nyilatkozata szerint újabb nehézfegyverek átadásáról döntenek majd, így kiderülhet, mennyi teljesül Kijev kívánságaiból.

️ Még az Aresztovics-féle alacsonyabb számok is összemérhetőek az eddig Ukrajnának a háború alatt szállított nehézfegyverek mennyiségével. A sajtóból elérhető adatok alapján eddig hozzávetőlegesen 200 különböző tarack, kb. 300 T-72-es tank, néhánytucat Grad rakétasorozatvető és kb. 600 különböző páncélozott harcjármű érkezett Ukrajnába. Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter szerint ez a fegyvermennyiség bármelyik európai ország hadserege ellen elegendő lett volna a védekezéshez, de nem Oroszország ellen.

A további követelések pedig vélhetően nem teljesíthetőek teljes mértékben. A fegyverszállítások jelentős része már így is az adott országok hadseregeinek saját felszereléséből és nem tartalék készletekből történt, az igények teljesítése így kockázatos mértékű hiányhoz vezethetne. A The Guardian cikke szerint (link a kommentben) az amerikai hadsereg összesen 363 HIMARS és 225 M270-es rakéta-sorozatvetővel rendelkezik, az ukrán követelés ennek a mennyiségnek a fele. Az M777-es, 155 mm-es tarackokból, amelyekből már több mint százat kapott Ukrajna, jórészt az amerikai hadsereg saját készleteiből, összesen kb. 1000 darab állt az USA rendelkezésére az ukrajnai szállítások előtt. A Guardian szerint egyedül a tankokat illetően van realitása a megnevezett kéréseknek.

A követelések és lehetőségek közötti különbségekre jellemző, hogy míg Ukrajna 1000 (önjáró vagy vontatott) tarackot követel, Németország pl. 7 db PzH-2000-est ajánlott fel, és ez is csak egy hét múlva érkezik meg az országba, míg Hollandia 5 db-ot adott át ugyanebből a fegyvertípusból, ami az ország rendelkezésére álló mennyiség egytizede, így a holland hadsereg ellenezte is a szállításokat.

További gondot okoz a fegyverek kezelésének kérdése, amit eddig enyhített a régi, szovjet gyártmányú fegyverek átadása. Utóbbi készletek azonban szintén kimerülőben vannak, ráadásul az átadó országok Németországtól várták az átadott fegyverek pótlását, ez azonban éppúgy akadozik, mint a német hadsereg ukrajnai szállításai. Christine Lambrecht német hadügyminiszter egyébként nemrég a Bundestag előtt ismerte el a német katonai eszközpark nem túl fényes állapotát.

️ Az ukrán katonai hírszerzés egy tisztviselője szerint az oroszok tűzérségi fölénye a Donbasz térségében jelenleg 10-15-szörös, azaz ennyivel több eszköz jut egy ukrán tüzérségi fegyverre. A The Independent egy amerikai titkosszolgálati jelentésre hivatkozva korábban 20-szoros különbségről beszélt az eszközök, és 40-szeresről a lövedékek számát illetően.

️ Tehát miközben szakértők és laikusok sokasága könyvelte el már a háború elején az orosz hadsereg "lepukkantságát", annak nyomasztó anyagi fölénye egyre inkább érvényesülni látszik. Nagy kérdés, hogy mennyit tud még áldozni ennek kiegyensúlyozására a Nyugat, a háború ugyanis talán még jobban rávilágított arra, hogy a NATO katonai erejének jelentős részét a hagyományos fegyverek terén is az Egyesült Államok adja, amelynek viszont Európán kívül más térségekre is figyelnie kell.

A képen az amerikai hadsereg M270A1-es rakéta-sorozatvetője látható (forrás: Wikipédia).

Csúzlival lövik, dobálják és gázspray-vel fújják le a határvédőket az illegális migránsok a déli határnál. Több esetben fegyvereket is látni náluk, volt, hogy a levegőbe is lőttek vele. Az első…

A Diadal Kapuvár ikonikus vállalkozása, amely még mindig százas nagyságrendben ad munkát kapuvári és rábaközi hölgyeknek, a fehérnemű-gyártás területén.

Polgármester úrral ezután is mindent megteszünk…

Eddig is tudtuk, hogy a brüsszeli támadások politikai jellegűek. A kritikák nem jogi természetűek, pusztán politikailag próbálnak ránk nyomást gyakorolni.

👉Ezt jól szemlélteti a lengyelek esete, akik…

Tegnap este a Jóisten is meggypiros mezbe öltözött.

🙏 Köszönjük a csodát, fiúk!
Hajrá, Magyarország!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média