Bidennél a „demokratikus haladás” és az „emberi jogok” fogalma egészen mást jelöl, mint amit a hidegháborús korszakban jelentett.

️Nála a demokrácia és az emberi jogok jelentése annyi, hogy féltérdre kell ereszkedni, a transznemű ideológiának kell behódolni, és el kell ítélni a heteronormativitást és a maszkulinitást.

A woke gyarmatosítás programja sehogyan sem simul össze az amerikai – vagy inkább általában a nyugati – érdekek érvényesítésével.

️A világ jelentős részét kifejezetten taszítják az USA woke értékei, és népeik rossz néven veszik, ha elő akarják írni neki, hogyan éljenek.

🟢Frank Füredi írása a Látószög blogon:
https://latoszogblog.hu/aktualis/biden-woke-imperializmusa/

Az uniós közösségi források járnak Magyarországnak. Visszatartásuk elképesztő botrány az Európát sújtó menekült- és energiaellátási válság közepette, amelyek hatalmas terhet jelentenek hazánk számára.

"És gondoljunk azokra a magyarokra is, akik Trianonnak is köszönhetően ma jobban élnek Romániában, Szlovákiában és a többi környező országban, mint mi itthon, Magyarországon" - írta június 4-én a…

Álláspontunk egyenes: a háború árát ne a magyar családok fizessék meg! Úgy véljük, hogy a gazdasági terhekből azok a nagyvállalatok vegyék ki a részüket, amelyek a változó világgazdasági környezetben…

A nemzeti identitás, a szuverenitás és a hagyományaink veszélyben forognak. Ezeket meg kell védenünk, mert családjainkat és a gyermekeinket is csak így védhetjük meg!

Christopher J. Farrell, amerikai…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média