A baloldal hagyományosan elzárkózott a kérdés kibeszélésétől. Nem tudott mit kezdeni vele, mert a Nyugatnak akart megfelelni, a múltja pedig determinálta véleményét. Trianon. Ahány politikai...

️A trianoni békediktátumhoz való kapcsolat szilánkossá vált az anyaországban.

️A rendszerváltoztatás óta volt itt minden – a közönytől, a gyűlölködéstől, az irigységen át a harcias kiálláson keresztül a revízióig. Voltak pártok, politikai közösségek, történészek és persze egy-egy személy, aki véleményt nyilvánított – de valahogy nem állt össze sosem a teljes kép.

️Mit is kezdjünk Trianonnal? – merült fel a kilencvenes évek közepe óta e kérdés, amely mindig is ott feszült ugyan a felszín alatt, de a rendszerváltoztatás után tört csak elő mindent elsöprő szellemi folyamként.

Inkább nektek kellene elgondolkozni senkiháziak! Hogy miközben ellenünk lázadtok, ti is tőlünk veszitek az orosz gázt! Napi 8 millió köbmétert!

Miért nem azoknál az európai országoknál kopogtattok,…

Ne feledjétek, ahogy Isten igéjének eleven templomai vagytok, Isten után úgy vagytok azok a nemzetnek is. Ércen, márványon, köveken túl a mi szeretetünk őrzi ennek a népnek a lelkét, a cselekedeteink…

Június 4. nem csak nemzeti gyásznap, az összetartozás napja is. Nincs olyan erő, ami végleg szétszakít! Isten, áldd meg a magyart!

“Trianon árnyékában élve feledjünk el minden személyi sérelmet,…

PUTYIN: A NYUGAT MEGPRÓBÁLJA OROSZORSZÁGRA HÁRÍTANI AZ ÉLELMEZÉSI GONDOKAT.
️Nem az oroszok vezettek be szankciókat és embargókat, nem miattuk drága az energia és a műtrágya.

A Nyugat megpróbálja…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média