Annak ellenére, hogy sikerült megállapodni végül az olajembargó egy korlátozott változatáról, látható, hogy az idő előrehaladtával egyre lankad az energetikai szankciókkal kapcsolatos lelkesedés, a kardcsörtetés és üres hencegés helyét pedig lassan-lassan a józan mérlegelés veszi át - az eredmények tükrében eldönthető, melyik álláspontnak volt több értelme.
A vezetéken keresztül érkező kőolaj mentesül a szankciók alól, a tankerhajókon érkező kőolaj esetén pedig vélhetően van gyakorlati lehetőség arra, hogy ezeket megkerüljék, a szállítmányok tengeren történő elkeverésével, ahogy arról már hónapokkal korábban beszámolt a The Wall Street Journal (l. kommentben).
Ráadásul az olajkérdés kapcsán Ursula von der Leyen immár azt nyilatkozta, az azonnali és teljes olajembargó óriási extraprofithoz juttathatja Oroszországot, így kontraproduktív lehet. Így vélhetően nem fognak sietni az újabb szigorításokkal, és valószínűleg az európai vezetők is abban bíznak már, hogy a konfliktus hamarabb véget érhet, minthogy ténylegesen le kellene mondaniuk az orosz kőolajról.
A gázembargó lekerült a napirendről, azok után, hogy pár hónappal ezelőtt még az EU vezetése teljes levállással fenyegetőzött, mára arról szólnak a hírek, hogy az EU megpróbál felkészülni arra az esetre, ha Oroszország maga zárná el a gázcsapokat (l. a linket).
A rubelben való fizetés kérdését az Európai Unió pedig szómágiával oldja fel: amennyiben az euróban történő utalást követően a fizető fél kijelenti, hogy a fizetési folyamat az ő részéről lezárult, úgy nem sérti meg a szankciókat akkor sem, ha az összeget később rubelbe konvertálva utalják tovább a beszállítónak (azaz a Gazpromnak).
Ez egyben azt is jelenti, hogy a teljes orosz bankrendszer leválasztása a SWIFT-ről nem lehetséges, hiszen ezáltal lehetetlenné válna a gázszállítmányok utáni fizetés.
A rubel nemrég egy időre a 2018-as árfolyamára erősödött vissza, ami már lehetővé tette azt is, hogy az orosz kormány enyhítsen a valuta védelmét szolgáló intézkedéseken.
A szankciók tehát eddig nem érték el a céljukat, a tényleges csapások nagy részét is az ún. rendszerliberálisok szenvedték el - akiktől a Nyugat leginkább várhatott valamiféle kiegyezést/meghátrálását -, és jó eséllyel mind az orosz gazdaság, mind az orosz vezetés kitarthat majd.
Ezzel szemben az energetikai szankcióknak már a felvetése, ill. korlátozott formában történő bevezetése is hozzájárult ahhoz, hogy az energiahordozók árai jelentős növekedésnek induljanak - ez Európának terhet, Oroszországnak viszont plusz bevételeket jelent.