Kiknek ajánlja Nagy Ervin, Molnár Tamás: Európa Zárójelben című könyvét?

👉Azoknak, akik szeretnék megtudni, hogy mi a magyar nemzet identitása és hogy miért fontos magyarnak lenni!

A magyar emberek láthatóan más jövőt képzelnek Európának: míg nyugaton föderalizálni szeretnék, addig mi az erős, szuverén nemzetállamokra épülő Európában hiszünk.

Molnár Tamás több évtizeddel ezelőtt megfogalmazott gondolatai Európa múltját, jelenét és jövőjét segítenek megérteni.

Jóban kell lenni mindenkivel.
Ez az egyik feladata a világ engesztelő népének, Mária országának. -
Orszországban éppen olyan jóakaratú hús-vér emberek élnek szeretettel a szívükben, mint az Usa-ban és…

🥳Bemutattuk a kreatív hatalomgyakorlás művészetét, azaz a Boston Politics-ot

Bárki - álljon közel vagy távol a politikához -, ha elolvassa ezt a kötetet, a végére sokkal több mindent megért majd az…

Orbán Viktor brüsszeli győzelme bizonyítja: mindent el lehet érni, csak harcolni kell, ki kell állni Magyarországért!

Ezt nem fogja megérteni a baloldal soha.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média