Vlagyimir Putyin mai felszólalásának legfőbb üzenete egyértelműen az, hogy Moszkva minden eddiginél határozottabban Kelet, illetve Dél felé fordult.

2011-ben az Izvesztyijában írt cikkében Putyin még a Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő Nagy-Európáról értekezett, amely az integrációk integrációját az Európai Unió és az akkoriban még csak tervben lévő Eurázsiai Gazdasági Unió között képzelte el.

️ 2016-ban a Pétervári Gazdasági Fórumon már Nagy-Eurázsiáról beszélt: ez az eurázsiai integrációt az olyan ázsiai integrációs projektekkel kapcsolta volna össze, mint a Sanghaji Együttműködés Szervezete, a kínai Övezet és Út kezdeményezés, vagy a dél-kelet-ázsiai ASEAN.

Az idei év történései tovább erősítették ezeket a törekvéseket: a Nyugat felé megszakadt kapcsolatok okozta károkat Oroszország Kelet és Dél felé fordulva igyekszik ellensúlyozni. A diplomácia területén ez eddig sikerült is, a gazdaság terén felemás a helyzet: a közvetett szankcióktól való félelem gyakran felülírja az együttműködésre egyébként meglévő hajlandóságot (l. pl. Törökország és a MIR kártyák esete).

A mai Putyin-beszéd célközönsége egyértelműen a Kelet és Dél népei voltak, az egykor harmadik világnak nevezett, egyre növekvő súlyú régiók, amelyek a világ lakosságának és gazdaságának jelentős részét adják, és amelyek gyakran elégedetlenek az Egyesült Államok hegemónia-törekvéseivel, ellenben pozitívan viszonyulnak a Szovjetunióhoz, amely számos ország gyarmatosítás elleni küzdelmét támogatta anno, és egy sor infrastrukturális fejlesztés fűződik nevéhez szerte a világon. Putyin, ahogy a belpolitikában, úgy külpolitikában is igyekszik kihasználni a szovjet hagyaték előnyösebb oldalait (bővebben erről a kérdésről: https://moszkvater.com/putyin-voros-zaszlos-konzervativizmusa/)

Putyin még azt is felvetette, hogy az ENSZ BT struktúráját is át kellene alakítani, hogy jobban tükrözze Ázsia, Afrika, illetve Latin-Amerika súlyát.

Szeptember 30-i beszédében az orosz elnök a világban zajló forradalmi átalakulásokról, ma pedig forradalmi helyzetről beszélt; egy hónapja kiemelte a Szovjetunió antikolonialista mozgalomban játszott szerepét, ma pedig neokolonializmussal, évszázadok óta jellemző felsőbbrendűségi tudattal vádolta a Nyugatot - külpolitikai retorikájában egyre inkább közeledik tehát a Szovjetunió nemzeti-felszabadító küzdelmeket támogató politikájának fogalomhasználatához.

Putyin a beszéde során több nagy orosz gondolkodótól is idézett - Szolzsenyicin, Dosztojevszkij, Zinovjev, Danyilevszkij -, az általa felvázoltak azonban leginkább az 1920-as évek eurázsiai iskolájának elképzeléseire hasonlítanak. Nyikolaj Trubeckoj Európa és Emberiség című művében írt arról, hogy a legalapvetőbb törésvonal az egész világot a saját képére formálni kívánó latin-germán civilizáció és az emberiség többi része közt van, utóbbiaknak pedig közösen kell fellázadniuk az európai egyeduralom ellen. Pjotr Szavickij Trubeckoj elméletét azzal egészítette ki, hogy ezt a lázadást Oroszország-Eurázsiának kell vezetnie.

️ Putyin nem csupán az Eurázsia fogalmat emelte egy izgalmas, de csekély jelentőségű gondolatból a világpolitikai folyamatok szintjére az elmúlt években (tegyük hozzá: jelentősen átértelmezve azt), de a mai beszédével mondhatni bejelentkezett a Nyugat elleni globális lázadás vezető szerepére is.

A kérdés, hogy mit válaszol erre Kelet és Dél. Ha a Kína és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok nem erodálódnak az amerikai-orosz kapcsolatokhoz hasonló szintre, és Oroszország és a Nyugat konfliktusa sem eszkalálódik nyílt összecsapássá, Oroszország a nyíltan "renitens" államok védnökévé válhat a következő években. Egy globális Nyugat-ellenes tömb vezetőjévé azonban valószínűleg nem - tegyük hozzá, egy ilyen tömb létrehozását maga Putyin is célszerűtlennek nevezte ma. A helyzet ennek ellenére is bizonyos szempontból a hidegháború első éveire emlékeztet, amikor a Szovjetunió és Kína még szövetségesek voltak, csupán a szerepek cserélődtek meg: akkor Kína volt, most Oroszország a radikálisabb. Csak érdekességképpen azt is hozzá lehet tenni, éppen ez a különbség vezetett akkor Moszkva és Peking szakításához, és végül a Nyugat mégis Pekinggel találta meg előbb a közös hangot. A történelem bármikor hozhat váratlan fordulatokat.