️A rendszerváltoztatás Magyarország sikertörténete, a demokrácia és a szuverenitás ünnepe.

Október 23-án ezt ünnepeljük, miközben meggyászoljuk az ’56-os mártírokat, illetve megemlékezünk a forradalom és szabadságharc hőseiről.

☝️Ám a rendszerváltoztatás sok restanciát hagyott maga után.

️Egyik súlyos tehertétel a történelmi igazságtétel elmaradása, aminek következménye a Gyurcsány–Dobrev-jelenség. És kicsúcsosodása az, hogy most Apró Antal unokája szólítja a magyarokat október 23-án az utcára.

️ dehogyis, neked is jár 15 perc vr-forradalom a jólétben, mint a “nem tetszik a rendszer”-csajnak meg az internetadós-tüntetőknek.
🥹 azok is mind micsoda legendát hagytak maguk után.

Brüsszel javaslatot tett a veszélyhelyzet esetén alkalmazandó, központi gázelosztási szabályok bevezetésére.

👉 Ezek lehetővé tennék, hogy gázhiány esetén a tagállamok kötelezhetővé váljanak más…

Forró hetek jönnek Szlovéniában!

Nagyon izgalmas időszak jön délnyugati szomszédunknál. Október 23-án rendezik az elnökválasztás első körét, november 20-án az önkormányzati választás első körét, míg…

Mindig tanulunk a nyugati demokráciáktól
✌️Franciaországban Macron elnök pártjának NINCS TÖBBSÉGE a Parlamentben (a nyári választáson elbukta️), ezért a jövő évi költségvetést inkább nem szavaztatja…

FRISS: Vége a Barátság kőolajvezetéknek, Európa nem használja többé! ️Helyette a jövőben egy új török elosztón érkezik majd minden földgáz Európába!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média