Ha az ellenzéki összefogásra vagyunk kíváncsiak, akkor csupán Márki-Zay Péter nyilatkozataiból tudunk tájékozódni, hisz a baloldali pártok csendben vannak, és úgy tűnik, hogy elengedték a miniszterelnök-jelölt kezét

„Aztán jött Márki-Zay a libertárius zagyvaságával, és szétbarmolta az ellenzéki pártok által épített egyre szélesebb baloldali demagógiát.

️Tehát amikor az ellenzék miniszterelnök-jelöltje arról beszél, hogy a rezsicsökkentés népbutítás, inkább csavarjuk le a fűtést, az emelkedő üzemanyagárakra pedig azt a megoldást javasolja, hogy az emberek közlekedjenek kisebb autóval, akkor komolyan gondolja azt, amit mond.
️ Mert ő ezt hallotta Amerikában, vagy ezt tanították neki valamelyik kertvárosi polgári klubban.
️ Csak azt felejtették elmondani vagy megtanítani neki, hogy ott sem működik mindez a gyakorlatban.” – Nagy Ervin írása a Magyar Hírlapban.

Miközben folyamatosak a kirúgások a fővárosi közműcégeknél, addig a főnökük úgy él, mint egy amerikai milliárdos. Ráadásul a budapesti szuperholding csúcsvezetője még kérkedik is a rengeteg pénzével a…

Összevont poszt

️ Önnel vagyunk, Miniszter Asszony!
Varga Judit
https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=462338248592962&id=100044503716546

Az ellenzékhez köthető egyik facebook…

Az ellenzékhez köthető egyik facebook oldalon tegnap és ma fenyegetésnek szánt hazug posztokat jelentettek meg rólam. A bejegyzésekben nőként és családanyaként is próbálnak…

PERSZE, KLÁRA! HARCOLJANAK! CÉL A VILÁGBÉKE, MEG AZ ÖRÖK ÉLET!
Nem bornírt, soha meg nem valósuló hazugság-lózungokért kellene küzdeni, Klára! Csak meg kellett volna szavazni karácsony előtt a…

Örök élet. Ingyen sör. Boldog kiscicák.

Elszámoltatást. Európai ügyésség. Európai minimálbért mindenkinek, na meg persze a korrupció gyökerestől IS való kiírtása

Magyarán a szokásos prolihergelés, és…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média