Március 15-én ismélt bebizonyosodott, hogy a hazai politikai mozgósítás leglátványosabb formája nem más, mint a Békemenet. Úgy is, mint a kormány mögött álló önkéntes népi támogatás kinyilvánítása, és egy olyan civiltársadalmi, mozgalmi kezdeményezés, ami mindezt tömeges méretekben demonstrálja.

Azt is mondhatnánk, hogy Békemenet spontán referendum, menetelő népszavazás. Minden alkalommal a magyar szuverenitás mellett áll ki, amikor azt külső és vele szövetkező belső erő fenyegeti. Így volt ez már az első alkalommal is, 2012 januárjában, amikor "Nem leszünk gyarmat" feliratú molinó mögött vonultak fel. Azóta a legutóbbi volt a tizenkettedik alkalom, amely méretében és mondanivalójában is fölényben volt az ellenzéki demonstrációval szemben, amit nem valamiért, hanem a kormány ellenében szólítottak utcára.

A Békemenet minduntalan az egész magyar társadalom keresztmetszeti képét adja, így állítva elő a nemzeti egységet, ahol mindenki együtt menetel a nemzetiszín zászlóerdők alatt. A Békemenet tehát túl azon, hogy aktuális politikai üzenete van (függetlenség, szuverenitás) és mozgósító erővel bír, valójában túlmutat ezen, hiszen olyan politikai kultúrát reprezentál, ami az együttműködés, az ország sorsán való közös aggodalom és a nemzetszeretet jegyében áll.