Trump Venezuelában, avagy régi-új rend a nyugati féltekén

Az idei év erősen kezdődött: az Egyesült Államok légicsapásokat mért a Venezuelai Bolivári Köztársaságra (a fővárosra és több szövetségi állam területére), és sebészi precizitással kimetszette az ország elnökét, egyben a hadsereg főparancsnokát, Nicolás Madurót és feleségét, akiket az ország területére szállítottak és New Yorkban várják ügyük bírósági szakba lépését; a vádak korrupcióról, kábítószer-kereskedelemről és azzal kapcsolatos terrorizmusról szólnak. Ez rögtön két dolgot jelent.

1️⃣ Az Egyesült Államok rapid venezuelai intervenciója illeszkedik azoknak a rezsimváltásoknak a sorába, amelyek Közép- és Dél-Amerikában az USA részéről korántsem ismeretlenek (Chile - 1973, Grenada - 1983, Panama - 1989/90), annyi különbséggel, hogy nem kívülről támogatott belső palotaforradalom, titkosszolgálati akció, partraszállás vagy fegyveres államcsíny történt, hanem technikailag emberrablás. Itt tehát egy olyan történeti mintázatról van szó, ami az USA hátsókertjében történő eseményeket Washington akaratától teszi függővé - ezt nevezik a nagyhatalmak befolyási övezetének, érdekszférájának.

2️⃣ A sejthető vádemelés tárgya a "narkóterrorizmus" és nem a venezuelai rezsim működtetése, eszerint a Maduro-rezsim eltávolításának kiváltó oka kifejezetten az észak-amerikai fentanil-járványhoz való hathatós hozzájárulás volt, nem a chavizmus s annak belpolitikai következményei. A Trump-adminisztrációnak nem a rezsim színezetével volt baja, hanem azzal, hogy a magyarázat szerint egy kartell fedőszerveként kábítószert szállított az Egyesült Államokba. Az országot az "átmenet idejére" az amerikaiak fogják működtetni - hallhattuk Trump elnök nyilatkozatát, amelyet a jövőben bizonyára pontosítanak (kell egy kül- és belföldön legitimnek elismert, ideiglenes ügyvitelre szerződő kabinet, választást kell tartani).

A hírmagyarázók az ilyenkor szokásos módon az olajvagyont is szóba szokták hozni, lévén Venezuelában található a világ legnagyobb, ki nem nyert kőolajkincse, amelyet a caracasi kormány olcsón adott Kubának és adósságszolgálat fejében importált Kínának. Trump maga jegyezte meg, hogy az amerikai cégek részt fognak venni a venezuelai olajkitermelésben és az olajipar működtetésében, miközben az Egyestül Államok újabban inkább repesztéses technikával kinyert, cseppfolyósított földgázban (LNG) utazik. Nem vagyok benne biztos, hogy Venezuela esetében az intervenció legfőbb oka az olajvagyon lett volna.

Hát akkor miről van szó? Trump elállt volna attól, hogy nem lesz több demokráciaexport vagy a realizmust Washingtonban mégis felváltotta az idealizmus és ettől kezdve a republikánus adminisztráció baloldali kormányokat (Latin-Amerikában és a karibi térségben: Brazília, Kuba, Nicaragua) fog döntögetni s ráteszi természeti kincseikre a kezét, mint amivel annak idején az iraki missziót vádolták? Az elmúlt szűk egy évben láttunk már amerikai légicsapásokat (először Jemen, aztán Irán), de ott nem történt rezsimváltás; Venezuelában viszont igen. A caracasi intervenciónak a földrajzhoz van köze!

Ha már itt tartunk! A 21. század első negyedében megszokott amerikai beavatkozások, amelyek rezsimváltással jártak (Szerbia - 1999, Afganisztán - 2001, Irak - 2003, Líbia - 2011), az Egyesült Államok unipoláris kísérletébe ágyazódtak, bármilyen adminisztráció is volt hatalmon, hiszen mindannyian a nemzetközi intervenció mellett voltak elköteleződve. A helyszínek távol feküdtek tőle, a Balkánon, Közép-Ázsiában, a Közel-Kelen és Észak-Afrikában, mivel azonban az USA akkor globalista külügyi projektet vezetett, a rezsimváltások végrehajtását a Pax Americana érdekében állónak nevezték, amely egyszerre szolgálja az amerikai érdekeket és a globális-neoliberális értékek világméretű terjesztését.

Itt viszont nem egy távoli területről, hanem a Dél-Amerika ellenőrzése szempontjából kulcsállamnak tekinthető Venezueláról van szó, amely a kontinens Karib-tenger felőli bejárata. Az új amerikai nemzetbiztonsági doktrína szó szerint a "Monroe-doktrína Trump-kiegészítéséről" szól - a venezuelai intervenció és rezsimváltás kapcsán erről van szó, ennek első lépését láthattuk.

A külügyi nyilatkozatot James Monroe elnök deklarálta 1823-ban. Izgalmas korszak volt ez az Egyesült Államok történetében, hiszen kilenc évvel jártak a brit intervenció után, amikor a királyi csapatok Washingtont is felgyújtották, és éppen zajlott a napóleoni háborúkat lezáró Szent Szövetség európai és latin-amerikai restaurációs projektje. A fiatal köztársaság ekkor nyilatkoztatta ki, hogy semlegesen áll hozzá az európai királyságok belügyeihez, de cserébe ugyanezt kéri tőlük az amerikai kontinensen, így nem tűri hátsó udvarában a spanyol gyarmatrendszer visszaállítását.

Szó szerint így szólt a Monroe-doktrína: „Kinyilvánítjuk, hogy a rendszerük kiterjesztésére irányuló bármilyen kísérlet a nyugati félgömbön veszélyt jelent békénkre és biztonságunkra nézve. Az európai hatalmak már létező gyarmatainak ügyeibe eddig sem avatkoztunk bele, és ezután sem szándékozunk.” A Monroe-doktrína érvénye széltében az Atlanti- és a Csendes-óceán partjai között, hosszában pedig a Muchison-foktól a Horn-fokig terjedt, szavatolója pedig az Egyesült Államok volt.

Pontosan erről van szó most is: az Egyesült Államok - Carl Schmittel szólva - gyakorlatba ültette a "a nemzetközi nagytérrendet a téridegen hatalmak intervenciótilalmával", ami azt jelenti, hogy az USA a globális misszió után visszatért a Monroe-doktrínához és a világ egésze helyett a nyugati féltekét akarja (és tudja is) dominálni.

A 21. századi világrendszerváltás talán gyorsabban el fog jutni a Három Nagy által meghatározott átmeneti, trilaterális szakaszból a nagyterek által alkotott multipoláris rendbe, ahol az egyes nagyhatalmak nagyobb régiókat dominálnak, katonai, politikai, gazdasági és kulturális tekintetben. Az igazán izgalmas kérdés az, hogy a tiltakozáson túl Venezuela egykori szövetségesei, azaz Oroszország és Kína mit fog tenni? Beavatkozni biztosan nem. Oroszország talán már Kelet-Ukrajnára cserélte be Venezuelát (és még korábban Szíriát), Kína pedig saját előkertjével, azaz Tajvannal teszi - esetleg teheti is? - ugyanazt, mint amit az USA a hátsókertjében?

Az biztos, hogy a korábbi nemzetközi jog hatálya, amelyet az ENSZ határozott meg, jelentősen csökkent, és a kettős mérce cinikus működtetése helyett egyre inkább az az egy mérce van, amit az adott nagyhatalom a maga régiójában megszab. Ez azt is jelenti, hogy a többi nagyhatalom mindezt tiszteletben tartja, és cserébe csak azt várja el, hogy a többi is így cselekedjen vele szemben.

#világrendszerváltás