Politikai ötlettelenség és valós mondanivaló nélküliség. Ez a Momentum.

️ Március 15-e óta az ellenzéki térfél politikusai, az ellenzéki érzelmű bírák, újságírók és celebek egymás után kiáltják ki magukat önkéntesen „poloskának” („Je suis poloska”, „Szabadság, szerelem – Én is áttelelek”), sorra a gyűlöletbeszéd, az uszítás, a társadalmi megosztottság és a jogállamiság lábbaltiprása ellen emelnek szót, valamint aggódó tekintettel siratják a társadalmi békét.

Mégis e hangos tiltakozók közül senki, de senki sem ítélte el nyilvánosan – sőt! – azt, amit egy nevéhez méltón eddig pontosan 1, azaz egy pillanatot megélt, alig létező ellenzéki párt képviselői a minap az Országgyűlés falai között elkövettek: füstgyertyák bevetésével próbálták meghiúsítani a parlamenti szavazást.

👉 Ez nem puszta feltételezés, maga Bedő Dávid, a Momentum Mozgalom frakcióvezetője ismerte el az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, idézem: „Azt gondoltuk, igen, hogyha füstbe borul a Parlament ülésterme, akkor lehet, hogy kimennek a képviselők és nem szavaznak. Ennek ellenére végig nyomkodták a kis gombokat, szokás szerint, mint a jó kis droidok.”

Szent Ágoston jelenleg is aktualitással bíró szavai arra bíztatnak, hogy keresztényként a Mennyei város reménységével tartsuk össze ma is társadalmunkat.

Az orosz-ukrán háború első három évében Magyarország plusz kiadásai elérték a 9100 milliárd forintot, a legnagyobb terhek a következők:
6386 milliárd forint extra gázimportköltség
1969 milliárd…

Orbán Viktor megérkezett a brüsszeli csúcsra 🥊 #shortsvideos
#orbánviktor #viktororban #europeanunion #parlament #european #shortsfeed #shorts

Kétnapos csúcs veszi kezdetét a belga fővárosban csütörtökön, amin Magyarország képviseletében Orbán Viktor…

HAHÓ, RÁCZ ANDRÁS! HOL VAGY?
Szervezheted az újabb túrát Buchába. Itt van még valaki, aki kételkedni merészel az egyigaz, hivatalos ukrán Bucha-narratívában. (Link a hozzászólások között! Az idevágó…

#GeoTrendek - Megállítja az árréskorlátozás az inflációt?

Hogyan alakítja át a gazdaságot az árréskorlátozás, az áfa-visszatérítés és az szja-mentesség?

A Geo-Trendek podcast legújabb adásában a…

Európa saját lábra áll? – 800 milliárd eurós fegyverkezési terv Washington nélkül

Európa biztonsága amerikai garanciák nélkül? Ursula von der Leyen 800 milliárd eurós Rearm Europe terve elsőre…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média