👍Nekem öröm, a somiaknak segítség!
Rendkívül megtisztelő, hogy Som Község Önkormányzata díszpolgári címet adományozott számomra, amelyet még nyáron a Falunapon vehettem át.
☝️Magam is meglepődtem, mert az emléktárgyak mellett egy értékes vásárlási utalványt is találtam a csomagban, amely a helyi rendeletnek megfelelően a kitüntető címhez jár.
👉Azonnal jeleztem Kovács Szilveszter polgármester úrnak, hogy szeretném az utalványt a településnek felajánlani.
Ma erre is sor került!
Az Önkormányzat által kiválasztott műszaki cikkeket és használati eszközöket beszereztük, és örömmel adtam át polgármester úrnak.
🤝Mégegyszer köszönöm Som Község polgárainak, hogy maguk közé fogadtak!
🤝Továbbra is értük és a térségben élőkért dolgozom!
Hajrá, Som!
Hajrá, Somogy4!

A kolbász a szíve-lelke!
Piknik Budakeszin, a Honfoglalás téri játszótérnél.
️Folytatjuk a budakörnyéki játszóterek felújítását.
Első körben 36 millió forintos kormányzati forrásból Budakeszin, Perbálon…

A Kormány küzd a háborús infláció ellen. A rezsivédelemmel és a jelzáloghitelekre vonatkozó kamatstoppal, valamint a 15 százalékra emelt kötelező akciózással megvédi a nyugdíjasokat, a családokat és a…

Zalán már ki is próbálta az új utat.

Bízom benne, hogy minden fejlesztés hozzájárul ahhoz, hogy minél több család találja meg a számítását a falvakban.

Hajrá, Csikvánd!

215 főt épségben hazahoztak a Magyar Honvédség repülőgépei Izraelből.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium folyamatos kapcsolatban áll a kint maradtakkal.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média