❤️Köszönöm Nagyberény!
🤝Igazán nagy elismerés és megtiszteltetés számomra, hogy a település képviselő-testülete érdemesnek tartott a Nagyberényért Kitüntető Címre, amelyet Tóth András Károly polgármester úrtól vehettem át a falunapon.
☝️Ám a lényeg mégsem a kitüntetés, hanem a közösen elvégzett munka és az így elért eredményeink.
☝️A kitüntető címet ugyan én kaptam, de a dicséret és az elismerés leginkább a faluban élő és a faluért dolgozó embereket illeti meg, akik nélkül semmire nem jutottunk volna!
👍Az elmúlt évek világosan bebizonyították, hogy számíthatunk egymásra, ez pedig az egyik legjobb és legnagyszerűbb dolog az ember életében.
👉A sikerek soha nem jönnek maguktól! Azonban ha a tervek összefogással és tenni akarással találkoznak, akkor az eredmények sem maradnak el. Így van ez Nagyberényben is!
Az elmúlt években több mint 1,3 milliárd forintnyi állami támogatásból gazdagodott a település.
A teljesség igénye nélkül; utak, közösségi terek, parkok és játszóterek újultak meg, korszerűsödött az önkormányzati épület, az orvosi rendelő és az óvoda, de nyertünk támogatást iskolai fejlesztésekre és a rég várt tornaterem megépítésére is. Elkészült a csapadékvíz elvezetés, a temető korszerűsítése, a szélessávú internet, valamint a térfigyelő kamerarendszer kiépítése is. Ezek mellett traktor beszerzésre, rendezvények és civil szervezetek támogatására is jelentős állami források érkeztek a településre.
☝️Terveink persze még mindig vannak bőséggel. A bekötőút, vagy a szennyvíz-csatorna kiépítése még előttünk van. Remélem, hogy a gazdasági körülmények minél előbb lehetővé teszik ezeket a fejlesztéseket is.
❤️Mégegyszer hálásan köszönöm az elismerést, az elfogadást, a közös munka lehetőségét, és azt is, hogy közösen ünnepelhettük ezt a nagy múltú települést!
Hajrá, Nagyberény!

Minden külhoni magyar gyermek örzője a magyar nyelvnek és kultúrának.

A Rákóczi Szövetség a Magyar Kormány támogatásának köszönhetően
38 vadonatúj autóbusz szolgálja szeptembertől az erdélyi…

️ A Veszprémi Érsekség megkezdte a munkát a csatkai egyházi fejlesztésekhez kapott támogatásból. Megindultak a feltárások a templomban, elkészültek a kegyhely látványtervei is, amiket hamarosan…

Magyarország és Katar együttműködése tovább mélyül:

Környezetvédelem területén való együttműködés

Együttműködés a Magyar Diplomáciai Akadémia és a Katari Diplomáciai Intézet között

A szórványban is biztosítjuk a magyar oktatást. Összesen 42 iskolabuszt adtunk át, amelyek naponta több mint 750 diákot szállítanak a lakóhelyük és a magyar iskolák között.

Dr. Latorcai János: Szent István helyesen ítélte meg a történelmi helyzetet, és jól mérte fel országa és népe adottságait. Tudta, hogy a magyarság helye Nyugaton van, de azt is látta, hogy a…

Egy példakép, aki gyermekek ezreinek adott reményt. Egy ember, aki a legnagyobb nehézségek és a leginkább nemtelen támadások idején is a szolgálatot tartotta szem előtt.

Böjte Csaba testvér a nemzeti…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média