☝️Született balatoni vagyok, de az életemből eddig eltelt négy és fél évtized alatt soha nem volt olyanra példa, hogy a Balatoni Hajózás teljesen új hajókat tudjon vásárolni!
A katamaránok és a kompok 2023. június 21-én délelőtt indultak el a komáromi SAM Shipbuilding and Machinery kikötőjéből.
👉Az új hajók méretükből adódóan a Sión teljesen összeszerelt állapotban nem szállíthatók, végszerelésük ezért a Balatonon történik meg. A kormányállásokat, korlátokat, és a hajók egyéb alkatrészeit leszerelték, hogy a Sió-csatornán lévő hidak alatt elférjenek a kompok és a katamaránok.
👉Kormányzati támogatásának köszönhetően, a BAHART jelenlegi flottájának megújítása, az üzemeltett kikötők felújításának előkészítése mellett új kompok és katamaránok gyártása megtörtént.
️Az állami 6,6 milliárd forintos tőkeemelésnek köszönhetően 2 db 45 méteres kompot és 2 db 35 méteres katamaránt szerzett be a BAHART közel 5,7 milliárd forintból. A beruházás a hajózási társaság 2030-ig tervezett teljes modernizációs folyamatának első üteme.
👉Az új járművek a legkorszerűbb műszaki és utaskiszolgálási eszközökkel rendelkeznek majd, kiemelt cél, hogy európai színvonalú szolgáltatást biztosítsanak az utasoknak.
Ez a fejlesztés történelmi léptékű a BAHART és a balatoni hajózás életében.
👉A kompok Szántódrév és Tihanyrév között, míg a katamaránok Siófok és Balatonfüred, illetve Tihany között, valamint a Fonyód-Badacsony útvonalon közlekednek majd, így biztosítva a kiemelt balatoni desztinációk elérését.
Forrás: https://csodalatosbalaton.hu/

Rövidebb várakozási időért dolgozunk! Közel 1️⃣0️⃣0️⃣ járóbeteg rendelő vezetőjével egyeztettünk az ősztől induló teljesen új, digitális és egységes járóbeteg irányítási rendszerről és az…

Az országbérlet csak a kezdet! Tarifaközösség, egységes menetrend és egy olyan applikáció, amelyikben az útvonaltervezéstől a jegyvásárláson át az utastájékoztatásig minden benne van. Ezek lesznek az…

El a kezekkel Kárpátaljától

,,Kisebbségi jogok Ukrajnában!”címmel tartottunk konferenciát az Európa Tanácsban!

A Velencei Bizottság friss véleményében megálljt parancsolt a kisebbségellenes…

Fehérvárcsurgó - Az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna szakmai konzultációját tartottuk a megyei iparkamarákkal és a szakképzési centrumok szakmai vezetőivel.

A Kulturális és Innovációs…

Elköltötték a pénzt, most tőlünk akarnak kérni.
@Dömötör Csaba

Ezért nagyon hosszú volt a sor: 900 új munkahely és csúcstechnológia!

Új információk kerültek elő a dollárbaloldal ügyéről - nevek, adatok és tények.

Kocsis Máté kezdeményezte a titkosítás feloldását.

A dollárbaloldal külföldi kampányfinanszírozásának ügye nem más,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média