️Gazdaság- és iparfejlesztés választókörzetemben! Új bútorüzem alapkövét raktuk le Szorosadon!
☝️A kormány 123,7 millió forintos támogatásával újabb munkahelyek jöhetnek létre Somogyban!
A beruházást megvalósító Hidegkút Bútor Kft. lapraszerelt bútorok gyártását, valamint az általuk készített termékek magyar, ill. közép-európai piacra történő bevezetését és forgalmazását tűzte ki céljául.
☝️A vállalkozás tervei szerint az üzem még az idén elkészül, jövőre pedig már a termelés is elkezdődik.
Magyarország óriási eredményeket ért el az elmúlt években a hazai gazdaság fejlesztése és a foglalkoztatottság növelése terén.
👉Célunk, hogy az ilyen fejlesztések támogatásával tovább növeljük Somogy vármegye versenyképességét, javítsuk a hátrányosabb helyzetű térségek felzárkóztatását, segítsük további munkahelyek létesítését, és megállítsuk a kisebb falvakról történő elvándorlást.
Hajrá, Somogy!

Déri Stefi és Bohár Dániel voltak a Váci Polgári Est vendégei. Beszéltünk a Megafonról, a pápalátogatásról️, a konzervatív újságírókés véleményvezérek helyzetéről, a sajtószabadságot naponta temetők…

Április 29. - Nemzetközi táncnap
A tánc nem pusztán mozdulatok kombinációja, hanem a lélek nyelve, mely határokon és kultúrákon ível át. Mi magyarok büszkék lehetünk arra a gazdag tánckultúrára, amit…

Napló/1952: Csütörtökön délben véget ért a kilencedik osztályosok hungarikum vetélkedője Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben. A versenyre közel hetven kilencedikes csapat jelentkezett a Kárpát-…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média