Mi nem áldozatai vagyunk a történelemnek, hanem a túlélői és győztesei.
👍Zicsen is folytatódik a falu fejlesztése!
A Magyar Falu Program támogatásából készült el a Szabadság utca újabb szakaszának, valamint a Zrínyi utcának a felújítása.
Folyamatban van a Zics-Somogyegres külterületi összekötő út felújítása is, amelyre több mint 62 millió forint vidékfejlesztési támogatást sikerült elnyernünk.
Az Önkormányzat megkezdte az egykori iskola épületének rekonstrukcióját, amelynek folytatását pályázati forrásból szeretnénk megvalósítani.
Szintén a Magyar Falu Program révén korszerűsítették a falu kisboltját, és a napokban érkezett meg a település új falubusza is.
Jelenleg is zajlik a sportpark projekt előkészítése, amely 50 millió forint kormányzati támogatásból épülhet meg, és a tervek szerint a nyáron átadásra kerülhet.
Hajrá, Zics!
/posztok.hu
️
Elkötelezettek vagyunk a biológiai sokféleség helyreállításának, megőrzésének és javításának előmozdításban!
A hónap végéig mintegy 12,5 milliárd forint…


️ Beszélgettünk vele a múltról, a jelen kihívásokról és a 145 nap…

