A női állam- és kormányfők külön tanácskozásán vettem részt, melyet első alkalommal hívtak össze az ENSZ története során. Elmondtam, Magyarországon arra törekszünk, hogy a nőknek ne kelljen…
🤝Feladatokról és tervekről egyeztettünk Zita Zsiga polgármester asszonnyal Nagycsepelyen, s ha már ott jártam, a falu legújabb fejlesztéseit is megnéztem.
A Magyar Falu Program révén új eszközökkel bővült a játszótér, és már egy új kistraktor is segíti a település közterületeinek karbantartását.
A közelmúltban elnyert 40 millió forintos területfejlesztési támogatásból a Polgármesteri Hivatal energetikai fejlesztése valósulhat meg,
és folyamatban van az új falubusz beszerzése is.
A falu fejlődését jól mutatja, hogy az elmúlt egy év során több mint 130 millió forint kormányzati támogatás érkezett a településre.
Hajrá, Nagycsepely! 
A női állam- és kormányfők külön tanácskozásán vettem részt, melyet első alkalommal hívtak össze az ENSZ története során. Elmondtam, Magyarországon arra törekszünk, hogy a nőknek ne kelljen…
Napló/1725: Egyeztetések, megbeszélések a parlamenti irodában: Vas Anna, Zombori Ottó, Síkos Ágoston, Lázár János, Beke Mihály András, Makovecz Pál, Nyitrai Zsolt.
Kevesebben voltunk mint ahogy a finn szervezők számítottak rá, főleg, hogy ez a konferencia Ukrajna megsegítéséről szólt itt, New Yorkban.
Mi úgy gondoljuk, hogy a gyermekek a legnagyobb vesztesei…

Érdeklődéssel és nem kis fennakadással olvastam a főpolgármester posztját arról, hogy vajon miért nem érvényesül jobban az olcsó paksi áram az önkormányzatok áramszámláiban.
A fennakadás két fő…

„Lengyelország és Magyarország megmutatták, hogy a kereszténydemokrácia is sikeres lehet.”
Részletek kommentben 
A magyarok 86 százaléka egyetért azzal, hogy a háború mielőbbi lezárása érdekében Oroszországot és Ukrajnát rá kellene kényszeríteni a béketárgyalásokra.
A megkérdezettek 72 százaléka Európára és…
Elkezdődött New Yorkban a 77. ENSZ éves közgyűlése magyar elnökkel, Kőrösi Csabával az élén. Legyen újra Béke
️ a Földön! 
🥵🥶
Hány fok lesz az iskolában
Ha jól látom, másfél napja ezt találgatja a sajtó, főleg a “haladó, zseni” fele…
☝️ Sajnos úgy tűnik, hogy szövegértési problémákkal küzdenek néhányan, vagy SZÁNDÉKOSAN…
Otthon indul, itt zárul a nap 
Magyar ritmus Brüsszelben 
