Márki-Zay lemigránsozta a határon túl élő magyarokat.
A baloldal miniszterelnök-jelöltje azzal akart pánikot kelteni, hogy a Fidesz-kormány több mint 55 ezer migránst telepített be egy év alatt…
️ Újabb útépítések indulhatnak választókörzetemben!
️ 570 milliós kormányzati támogatást nyertünk el a Gölle-Attala összekötő út és a mezőgazdasági szárítóhoz vezető út megépítésére, amellyel egy régi és jogos igényt tudunk megvalósítani!
👉 A 3,1 km hosszúságú, 5,5 méter széles aszfaltos út ugyanis nem egyszerűen két települést (Göllét és Attalát), hanem Somogyot és Tolnát is összeköti majd.
👉 A beruházással megszűnik Gölle eddigi zsáktelepülés jellege, javulhat a térség gazdasága, valamint komfortosabbá és biztonságosabbá válik a közlekedés is. Az út két oldalán 1,5-1,5 méter széles padka és mindkét oldalon csapadékvíz elvezető árok kerül kialakításra, illetve átereszek, hogy a gazdák a földjeiket meg tudják közelíteni.
️ A projekt részeként kerül sor a mezőgazdasági szárítóhoz vezető rendkívül rossz állapotú, 640 méter hosszúságú út felújítására is, amellyel a település belterületi útjait terhelő kamionforgalmat tudjuk megszüntetni, ugyanis a szárító így a falu érintése nélkül megközelíthetővé válik.
Előre menjünk, és ne hátra, szavazzunk a folytatásra! 
Hajrá, Gölle!
Márki-Zay lemigránsozta a határon túl élő magyarokat.
A baloldal miniszterelnök-jelöltje azzal akart pánikot kelteni, hogy a Fidesz-kormány több mint 55 ezer migránst telepített be egy év alatt…
Gyurcsány és Márki-Zay belevinnék hazánkat a konfliktusba, és a magyarokkal fizettetnék meg a háború árát. Veszélyesek!
Április 3-án csak a Fidesz tudja megőrizni Magyarország békéjét és biztonságát!…
Köszönöm a támogatást!
️A fejlődéshez béke és biztonság kell, a békéhez és a biztonsághoz jobboldali többség, a jobboldali többséghez Pogácsás Tibor! Minden monorit is arra kérünk, szavazzon a Fidesz jelöltjére vasárnap!…
Szijjártó Péter miniszter úr üzenete a jászságiak részére
Most vasárnap: Csak a Fidesz!
Most vasárnap: Csak a Fidesz!
A vártnál nagyobb inflációemelkedés esetén nyáron évközi nyugdíjemelést fogunk biztosítani!
Mozgósítás a II. és III. kerületben is.
Hajrá, Gór Csaba! Mindent bele!