Az élelmiszerárak befagyasztása különösen védi az időseket, a gyermekes családokat.
☝️ Van pályázati lehetőség a Galerius felújítására!
👉 December végén keresett meg dr. Lengyel Róbert polgármester úr, hogy segítsek állami támogatást találni az önkormányzat által bezárt Galerius Fürdő felújításához. Ennek eredményeképpen több egyeztetést is folytattam decemberben és januárban.
👉 A megoldást a Pénzügyminisztériumhoz tartozó Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretein belül sikerült megtalálni.
🤝 A korábbi fürdővezetőnek - az azóta sajnos elbocsájtott - Balogh Renátának köszönhetően a Galerius szerepel a Nemzeti Turisztikai Stratégia 2.0-ban, így van lehetőség pályázatot beadni a komplexum fejlesztésére.
👉 Az eddigi információk szerint a fürdőfelújítás egyik részét energetikai támogatásból, másik részét pedig egyéb kormányzati forrásból lehet megoldani.
👉 Erről polgármester urat is tájékoztattam, és egy közös munkamegbeszélést is kezdeményeztem, amelyre a területfejlesztésért felelős Somogy Megyei Önkormányzat jegyzőjét, dr. Sárhegyi Juditot is meghívtam.
👉 A megyei és a városi önkormányzat együttműködésével elkészülnek az előzetes tervek, energetikai számítások és a költségvetés, nyáron pedig beadásra kerülhet a pályázat is.
👉 Az állami lehetőség tehát adott, támogatásomra természetesen számíthat a város!
Hajrá, Siófok! 
Az élelmiszerárak befagyasztása különösen védi az időseket, a gyermekes családokat.
Az orvossal való konzultáció után mindenki megkaphatja a negyedik oltást.
🙏 Az oltás életet ment!
"Nekünk vannak a legjobb szurkolóink, nagyon boldog vagyok, hogy magyar lehetek!"
Az infláció egész Európában emelkedik.
A kormánynak abban van mozgástere, hogy figyeljen a munkahelyek védelmére, az emberek megélhetésére, és a legfőbb kiadásaira.
Ezt meg is tesszük! - írta…
Mi az emberek akaratának képviseletét értjük alatta. Brüsszelben ez valahogy máshogy van…
A Hungary Helps - Magyarország segítprogramot azért hívtuk életre, hogy segítséget nyújtson az ártatlanul szenvedőknek és a válságba jutott közösségnek, megerősítve a békés együttélést. Napjainkban…

Bár már hónapok óta látható, az Elk*rtuk az újévben is sokakat hozott össze Nagymaroson. Ha nem vigyázunk, újra valósággá válhat.
Egyeztetés a Hamzsabégi sétány ügyében.
A Polgárok a Pályán az Élhető KörnyezetértEgyesülettel a Hamzsabégi sétány vasútfejlesztéséről egyeztettünk. Közös…
Megszorításokat egyedül a baloldal programja tartalmaz: eltörölnék a rezsicsökkentést, a 13. havi nyugdíjat, az adócsökkentéseket, a minimálbért és fizetőssé tennék az egészségügyet.
Mi ezzel szemben a…
Magyar recept Brüsszelnek:
Védjék meg a határokat, nem kell mindenkit beengedni.
Ne küzdjenek a természet törvényei ellen: az anya nő (ő szüli a gyereket), az apa pedig férfi. Nem kell háromfajta wc,…