🤝Köszönöm a megtisztelő bizalmat!
👉Aki ismer, pontosan tudja, hogy mindig is a nemzeti, polgári és keresztény értékrend határozta meg az élethez és a munkához való hozzáállásomat. Ma is ez jelent számomra szilárd alapot az előttünk álló feladatok leküzdéséhez.
☝️A Somogy 4-es választókörzetben élők képviselete és térségünk fejlődése, fejlesztése azonban soha nem volt pártpolitikai kérdés számomra.
👉A munkát továbbra is legjobb tudásom szerint, a választókörzet 71 településén élőkkel partnerségben, Önökkel együttműködve szeretném folytatni.
👍Mert összefogással a problémák könnyebben megoldhatóak, és a közösen elért eredményeink, sikereink is nagyobb örömet jelenthetnek mindannyiunknak.

Hajrá, Somogy4!

Előzmény:
"A Somogy 4-es választókerület összes Fidesz csoportja megtartotta jelöltállító közgyűlését, és immár harmadik alkalommal, egyhangú szavazással megválasztotta Witzmann Mihályt a térség fideszes országgyűlési képviselőjelöltjének.
Gratulálunk a jelöléshez és köszönjük az eddigi emberfeletti munkát térségünkben!
Hajrá, Witzmann Mihály!
Hajrá, Somogy 4! "
https://www.facebook.com/somogy4fidesz/posts/272420891586335

🟠 A Fidelitas dolga, hogy készen álljon arra, hogy az európai társakkal összefogva megvívja a csatákat és megvédje a szabadságot és jogot az emberhez méltó életre.
🟠A Fidelitasnak kell a normális…

A baloldal vezetője nyomán vajon ilyen lesz a baloldali kampány?
- kampánygyűléseket csak fűtetlen, félhomályos teremben tartanak
- jelöltjeik csak hetente fürdenek

Havas István piarista atya hosszú évek óta szolgál Brüsszelben. Szolgálja az ittélő magyarok közösségét és a belga katolikusokat is.

A ma reggeli szentmise hangulata világossá tette számunkra, hogy…

Megint ez a fránya nemzetközi elszigetelődés.

Ma Budapestre érkeznek a V4-es miniszterelnökök és Orbán Viktorhoz látogat Emmanuel Macron, a Francia Köztársaság elnöke.

Kicsit aggódok Emmanuel Macron egészsége miatt! ️ 2018-ban a francia államfő még olyanokat nyilatkozott, hogy Európát meg kell védeni a “NACIONALISTA LEPRA” terjedésétől, így a magyar - és a lengyel -…

𝟭𝟯/𝟮𝟰 𝗡𝗲𝗸𝘂̈𝗻𝗸 𝗺𝗶𝗻𝗱𝗲𝗻 𝘃𝗮́𝗹𝗹𝗮𝗹𝗸𝗼𝘇𝗮́𝘀 𝗲𝗴𝘆𝗳𝗼𝗿𝗺𝗮́𝗻 𝗳𝗼𝗻𝘁𝗼𝘀: 𝗮 𝗺𝗮𝗴𝘆𝗮𝗿 𝗸𝗶𝘀- 𝗲́𝘀 𝗸𝗼̈𝘇𝗲́𝗽𝘃𝗮́𝗹𝗹𝗮𝗹𝗸𝗼𝘇𝗮́𝘀𝗼𝗸 𝗵𝗮́𝗿𝗼𝗺𝘀𝘇𝗼𝗿 𝗮𝗻𝗻𝘆𝗶…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média