Album Szántódra hívtak, s örömmel mentem!

Szántódra hívtak, s örömmel mentem!
🤝Vizvári Attila polgármester úrral a nyári falunapon egyeztettünk egy helyszíni bejárással egybekötött személyes találkozóról. A meghívásnak természetesen örömmel eleget tettem.
Megnéztük Szántódpusztát, amely a kormány támogatásának köszönhetően 1,8 milliárd forintból újulhat meg. A munkák folyamatban vannak, nagyon várom, hogy kész legyen!
A szabadstrand korszerűsítésére a Kisfaludy Programból tudtunk fedezetet találni. Nyugodtan mondhatom, hogy igazán szép fejlesztéseket és korszerű szolgáltatásokat alakított ki az önkormányzat.
A Magyar Falu Programból sikerült új falubuszt vásárolni és járdaépítésre is finanszírozást biztosítani.
A hamarosan induló Szántód-Kőröshegy-Kereki kerékpárút folytatásaként tervezünk egy további szakaszt is megépíteni a közeljövőben, amely Szántódpuszta kerékpáros elérhetőségét tenné lehetővé biztonságos körülmények között.
Polgármester úr azt is kiemelte, hogy Szántódon minden utca szilárd és jó minőségű aszfalt burkolattal rendelkezik.
A SEFAG ZRt. projektjének köszönhetően, szintén állami forrásokból újult meg a "Mohos Tölgy Pihenő", amely a túrázóknak nyújt új kikapcsolódási lehetőséget.
👏Szántód nem csak egy dinamikusan fejlődő, hanem igazán ápolt és rendezett település, amely nagyban köszönhető a közterület fenntartó csoport lelkiismeretes és színvonalas munkájának.
Köszönöm a tartalmas programot!
Hajrá, Szántód!

A kormány számos módon támogatja a gyermekeket👧👦, mind a gyermekeket nevelő családokat.
Bízom benne, hogy a Civil Összefogás Fórum segítségével átadott befőzőgépekkel készült lekvárok sok kisgyermek…

Lekváros kenyér, ízes palacsinta, szilvás gombóc … gép már van, indulhat a befőzés.
A Civil Összefogás Fórum képviselőivel aszalógépet és négy befőzőautomatát adtunk át
👉 a Budaörsi Német Nemzetiségi…

Nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget oda vinni, ahol szükség van rá.

Az illegális migráció egyre nagyobb probléma, ezért kell segítenünk olyan országoknak is, mint Libanon, hogy újabb milliók…

️ BREAKING

Újabb 3️⃣5️⃣ milliárd forint támogatás a hazai vállalatok innovációira

A gazdaság újraindításában, Magyarország versenyképességének erősítésében jelentős szerep hárul az innovációs…

Fenntarthatóság, család, demográfia. Ezeket a témákat járjuk körül a 4. Budapesti Demográfiai Csúcson. Orbán Balázsminiszterhelyettes is itt lesz velünk a rendezvényen, melyet majd online is…

SZEMÉLYES TALÁLKOZÁSOK

Vannak olyan ügyek, amelyeket csak személyesen lehet megbeszélni a választókkal.

Ezért tartok rendszeresen fogadóórákat, ahol az emberek a saját mindennapi életüket érintő…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média