Album 175 ÉVES A BALATONI HAJÓZÁS

️TRADÍCIÓ ÉS MODERNIZÁCIÓ - 175 ÉVES A BALATONI HAJÓZÁS!
1846. szeptember 21-én tette meg első útját a Kisfaludy gőzös a Balatonon. Bár sokan ellenezték, akadályozták és kritikákkal is illették, de gróf Széchenyi István akaraterejének, és kitartásának köszönhetően elindult az utasszállító hajózás a magyar tengeren.
👉Egyedülálló történelmi pillanat volt ez a balatoni hajózás számára.
👉Széchenyiék mertek bátrak lenni, mertek álmodni és terveket szőni, majd a célokat valóra is váltották.
☝️Ahogy 175 éve, úgy most is történelmi lehetőség kapujában vagyunk, és egy új, sikeres fejezetet nyithatunk a balatoni hajózás történelmében.
️Persze most is vannak, akik leginkább csak akadályozni és kritizálni tudnak, de sebaj!
️Ugyanis a régi álmok megvalósításához most végre a szükséges források is rendelkezésre állnak!
Évtizedek óta nem volt rá példa, hogy a Balatoni Hajózási ZRt. új hajókat vásároljon, jövőre azonban egyszerre négy új hajó is érkezik a balatoni flottához!
Évtizedek óta csak a szavak szintjén került elő a Sió-zsilip átfogó rekonstrukciója, most ez is folyamatban van!
Évtizedek óta csak álmodoztunk a kikötők fejlesztéseiről, az új és modern szolgáltatások bevezetéséről, amelyek most szintén napirenden vannak!
☝️Mert ahogy a legnagyobb magyar mondta: "Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen!"
👉Éljünk a lehetőséggel, használjuk ki ezt a kivételes alkalmat!
🤝Isten éltesse a hajósokat!
🤝Isten éltesse a 175 éves balatoni hajózást!

Ismét Budapesten találkoztak Magyaroroszág barátai!

A Magyarország Barátai Alapítvány 2011-ben azzal a céllal jött létre, hogy erősítse a kapcsolatot az anyaországban és a diaszpórában élő magyarok…

Polgármesteri találkozó egy hosszú nap végén Dunakiliti - Tejfaluszigeten . Németh Zoltánnal a megyei közgyűlés elnökével a településfejlesztési pályázatokról tájékoztattuk a térség polgármestereit .

Megtapasztaltuk már egyszer azt, hogy milyen az, amikor a baloldal van hatalmon: hogyan vágják vissza a családok támogatását, hogyan vesznek el egy havi nyugdíjat, hogyan vesznek el a tanároktól, vagy…

Szerintetek mit kötött Johansson biztos asszony a heti plenáris ülésen?
A: elefántot;
B: politikai alkut;
C: kákára csomót.

A: nem. Az elefántot egyik kolléganője, Vestager biztos asszony kötötte.
B:…

HIPERPASSZÍV ELŐVÁLASZTÁS avagy a túlterhelés olykor visszanyal
☝️EmlékeznekÁprilis 30-án néhány órára lefagyott az a honlap, amelyen oltási időpontot lehetett volna foglalni. Lett belőle nagy “…

Magyarországon elindult az előválasztásnak csúfolt Gyurcsány-show. Az egyik miniszterelnök-jelölt, Karácsony Gergely #németszövetségesei, a német zöldek ezzel a fotóval kampányolnak Németországban,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média