Ma este az amerikai világrend változása körüli kérdésekről szervez beszélgetést a Mathias Corvinus Collegium - MCC.
A beszélgetőpartnerek Bruno Macaes geopolitikai szakértő, Portugália korábbi Európa-…
Album Projekt bejárás Siófokon
Projekt bejárás Siófokon
A csapadékvíz elvezető rendszer fejlesztésére Siófokon is nagy szükség van. Éppen ezért volt fontos számomra, hogy lehetőséget találjunk olyan támogatás igénybevételére, amely segíteni tudja ezen célunk megvalósítását.
A nagyobb esőzések után magam is többször végigjártam a leginkább érintett utcákat, így pontosan tudom, mennyire fontos a csapadékvíz elvezetés fejlesztése Siófokon is.
Az egyre szélsőségesebb időjárás, az intenzív esőzések és a domborzati viszonyok miatt ez egy rendkívül fontos kérdés térségünkben.
Az elmúlt időszakban választókerületem számos településén sikerült kormányzati támogatásokat elnyernünk ilyen jellegű beruházásokra. A kivitelezői munkák már sok helyen elkészültek, és jónéhány projekt most is folyamatban van. Ilyen többek között a siófoki is, amelyre néhány évvel ezelőtt 200 millió forintos TOP-os támogatást sikerült elnyernünk.
Dr. Lengyel Róbert meghívását elfogadva, közösen néztük meg, hogy haladnak a közelmúltban megkezdett kivitelezési munkák a déli városrészben.
A városvezetés az eredetileg tervezett önerő megemeléséről is döntött, így mintegy 700 milliós beruházás megvalósítására kerülhet sor.
A projekt tervezett átadása 2022. tavasz.
Nagyon remélem, hogy az így elkészült vízelvezető rendszer hatékony segítséget nyújt majd a nagy mennyiségű és hirtelen érkező csapadék elvezetésében.
Hajrá, Siófok!
Ma este az amerikai világrend változása körüli kérdésekről szervez beszélgetést a Mathias Corvinus Collegium - MCC.
A beszélgetőpartnerek Bruno Macaes geopolitikai szakértő, Portugália korábbi Európa-…

️Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!
Fél óra alatt 119 aláírás a siófoki Fő téren!
Standolásunkhoz dr. Nagy István agrárminiszter is csatlakozott!
Hajrá, Siófok!
Az illegális bevándorlás nem jelenthet megoldást demográfiai és munkaerőpiaci kihívásokra.
A problémák magunkra húzása helyett a segítséget kell odavinni, ahol a legnagyobb szükség van rá.
A nemzeti konzultációból is egyértelműen kiderül: a magyarok elvárják, hogy vállaljuk a vitákat Brüsszellel.
Meg fogjuk védeni a magyar emberek érdekeit. Nekünk mindig Magyarország az első!
Ennyi.
Szeptember 14. A keresztény egység napja.
Német és horvát fejlesztések Pécsen
Először a Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Kollégium és Pedagógiai Intézet megújult óvodáját adhattuk át.
Ezt…
Album Polgári Piknik Vácon
Sokan vagyunk és elszántak. Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a következő hónapokban azért, hogy a 2010 óta létrejött eredmények és a nemzeti, polgári, keresztény…
Album Duplakanyar futóverseny
🏃 Több száz résztvevővel indult a hagyományteremtő Duplakanyar futóverseny. Teljesen egyedi alkalom, hogy a mezőny átfuthat a Duna alatti alagúton.
“Sokkolta Ausztriát a brutális gyilkosság
️”
️ Hányszor olvastuk már ezt a mondatot az elmúlt években az osztrák lapokban
️
️ És most megint!
A gyanú szerint egy 28 éves szomáliai férfi ölt meg tegnap…