Erdélyi barátainkat köszöntöttem Siófokon.
Kisbárapáti testvértelepüléséről, Egrestőről érkezett csoport tagjait köszöntöttem Siófokon.
Évekkel ezelőtt ők is nagy szeretettel fogadtak minket Erdélyben, ezt most mi is igyekeztünk viszonozni.
Remélem, jól érezték magukat.

Tedrosszal közös külügyminiszteri időszakunkra nyúlik vissza a barátságunk. A WHO főigazgatójaként hozzánk látogat el először a válság kirobbanása óta. Nála dolgoznak a világ legjobb járványügyi…

A nemzet újraegyesítésének évtizedét a nemzeti büszkeség évtizede követi majd, és azért kell dolgoznunk, hogy a határokon átnyúló nemzeti összetartozás vitathatatlan tény legyen Magyarországon és…

A Nemzeti Hadsereg bevonulásával ma 100 éve, 1921. augusztus 22-én megszűnt Pécs és Baranya 33 hónapos szerb megszállása és kirablása. A kollaboráns hazaárulók a Pécsi Szociálista Párt égisze alatt…

“Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”

🙏 Csodàlatos, ünnepi eseményem vettünk ma részt a pócsmegyeri református templomban.

16 fiatal konfirmàlt ma, erősítette meg hitét a családjával együtt! Ez már…

Amíg vártuk új otthonunk elkészültét, igyekeztük a lehető „legfradisabbá” tenni a Puskás Ferenc Stadiont. Ám ez sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, mint azt gondoltuk: díszítések, ültetés, és a…

Zsindelyes Összművészeti Fesztivál, Nyíregyháza
Tegnap este a Zsindelyes Összművészeti Fesztiválon oklevelet adtam át Papp József részére az Újfehértói Fürtös Meggy Kiemelkedő Nemzeti Érték…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média