Album Nágocs falunap

A kedves meghívást illik elfogadni, így Nágocsra is örömmel mentem!
Simor Ákos polgármester úr a falunapi programokra hívott meg, de ha már ott jártam, a jövőbeli fejlesztési célokról is egyeztettünk.
A közelmúltban több állami pályázatban is sikerrel szerepelt a település.
Kormányzati segítséggel tudtunk megoldást találni a Művelődési Ház tetőcseréjére, az új falubusz beszerzésére és az óvoda energetikai felújítására is.
Folyamatban van egy szociális közösségi épület kialakítása, a temető korszerűsítése is.
A legutóbb pedig járdafelújításra, gyümölcsfeldolgozó létesítésére és szolgálati lakás fejlesztésére is eredményesen pályázott az önkormányzat.
🤝A nágocsi emberek erőfeszítéseinek és összefogásának köszönhetően jelentős eredményeket értünk el az elmúlt években, de megvalósítandó terveink még mindig vannak szép számmal.
Rajtam nem fog múlni, a segítségemre a jövőben is számíthatnak!
Hajrá, Nágocs!

Erős, ütőképes, a haza védelme iránt elkötelezett honvédséget építünk, amely mindenkor rendelkezésre áll Magyarország és a magyar emberek biztonságát szolgálva.

51 éves lett Kovács István, Atlanta olimpiai bajnoka!

Kokó sokunk bajnoka volt aktív pályafutása alatt, aki visszavonulását követően sem hagyta el teljesen az ökölvívást.

Bár sokáig a Vasas kötelékében…

👉 Egy arany- és két ezüstérmet nyertek magyar középiskolások a nemzetközi földrajzi diákolimpián.
Magyarország 2006 óta küld a nemzetközi versenyre csapatokat, és eddig minden évben sikerült éremmel…

Együtt minden sikerül!

A járványból is megerősödve kerül ki a magyar gazdaság! Megfelelő időben, a megfelelő döntések kellenek!

Hajrá Magyarország!
Hajrá Magyarok!

Megtiszteltetés volt megnyitni a 30. Jubileumi Farmer-Expo és a 16. Hortico Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Szakkiállítást. A mezőgazdaság hazánk sikerágazata, amibe érdemes befektetni. Én is jó hírrel…

Bővítjük a kört, még többen juthatnak otthonteremtési támogatáshoz.

Megújul a járda a Kastélykert utcában egészen a Nagymacsi Közösségi Házig.
Végre sokkal biztonságosabb és rendezettebb lesz ez a szakasz.
Ma Katona Erzsébet önkormányzati képviselő barátommal…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média