Album A Bükki park átadásával ünnepeltünk Kisbárapátiban

👍A Bükki park átadásával ünnepeltünk Kisbárapátiban
Egy korábban elnyert vidékfejlesztési támogatás révén újult meg a Bükki forrás és környezete, amelyet a falunapi programok keretében adtunk át. Idén is örömmel fogadtam el a meghívást a Koppány-völgyében fekvő, közel ezer esztendős községbe, Kisbárapátiba.
Az elmúlt egy-két évben jelentős fejlesztéseket tudtunk megvalósítani a településen.
Új óvodai eszközök beszerzésére, játszótér kialakítására, útépítésre, falubusz beszerzésére, a temető fejlesztésére és a faluban működő két civil szervezet támogatására is sikerült kormányzati forrásokat találnunk.
🤝Feladataink és céljaink azonban még mindig vannak bőséggel, ezért együttműködésünket a jövőben is folytatni szeretnénk. Ezekről is egyeztettünk Keszegné Csordás Krisztina polgármester asszonnyal.
Hajrá, Kisbárapáti!

Ha nekem kellene szerkeszteni egy kommentár nélkül rovatot, nem lenne nehéz dolgom a mai anyagleadással. Fekete-Győr András miniszterelnök-jelölt-jelölt úr ezt írta ugyanis:

"Orbán ma egyetlen európai…

️“Mert aki hazudik, az csal,
Aki hazudik, az lop,
Hazudni, csalni: csúnya dolog!”
(Beatrice)
”Riporter: Ha a Momentumnak az egyik képviselője jutna jogosulatlanul, vagy a politikai kapcsolatai révén uniós…

️“Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit.”

A kormány Nemzeti Konzultációt indított a járvány utáni életről, ami tizennégy kérdést tartalmaz, a válaszokat pedig augusztus 25-ig küldhetik vissza az emberek.

✍️ Mondjátok el Ti is a véleményeteket…

A helyi álhírek és a bűnelkövetők bejegyzéseivel szemben közlöm a tényeket: 2021.08.14-én éjjel az otthonom udvarán 15 fiatal zártkörű rendezvényt tartott, mialatt 3 személy behatolt a helyszínre és…

Afganisztánban mintegy 40 millió ember él.

Mi lesz, ha az ország teljes politikai és katonai összeomlása után ők vagy sokan közülük elindulnak Európa felé?

A bajban lévőknek persze segíteni kell.…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média