Album A fejlődés útját járja Balatonőszöd!

A fejlődés útját járja Balatonőszöd!
️Miközben a baloldal folyamatosan a szabadstrandok elvételét szajkózza, a tények ennek merőben ellentmondanak! Ugyanis jelenleg 110 strand, 40 km hosszan található a Balaton körül. A szabadstrandok hossza 25 km, szemben a fizetőstrandok 15 kilométerével. Választókörzetem 8 településén 22 szabadstrand van 9,5 km hosszan, a fizetőstrandok pedig csupán 2,5 kilométert tesznek ki!
A szabadstrandok számát gyarapítja a balatonőszödi strand is, amelynek fejlesztésére jelentős állami támogatásokat nyert el a helyi önkormányzat. Az új vizesblokkok, öltözők, sétányok és köztéri bútorok minőségi szolgáltatásokat biztosítanak az ide látogatóknak.
Folyamatban van a sportöltöző felújítása, a régi iskolaépület bővítése, valamint előkészítés alatt áll a református templom felújítása is.
Befejeződött a temető fejlesztése és egy új játszótér kialakítása is.
A település fejlődését az elnyert állami támogatások nagymértékben segítették, de céljaink és feladataink még így is vannak bőséggel. Ezekről egyeztettem Antal János polgármester úrral és Csehi Mónika képviselő asszonnyal balatonőszödi látogatásom során.
Hajrá, Balatonőszöd!

Akkor most melyik az igazi jogállam

️ Manapság a jogállamiság egyfajta zsarolóeszköz a liberális mainstream kezében.

️ Ebbe a játékba nem szabad belemenni. Ezért nem kritizálunk mi sem más országokat.…

Az elmúlt 11 évben többször is bebizonyosodott, hogy a helyes utat járjuk. Gondolkodásmódunk egyenes és tiszta: mindig a nemzet érdekeit tartjuk szem előtt.

Mi azt az iránytűt választottuk, hogy nincs értelme a jövőt tervezni, hogyha nincsenek gyerekek. Mert akkor kinek tervezzük a jövőt?

Ha nincs magyar gyerek, akkor nincs magyar jövő sem.

Magyarország nem rossz hely, ugye
☝️Emlékezzünk majd ezekre a fotókra, amikor legközelebb antiszemitizmussal, zsidógyűlölettel, vagy bármilyen más vallás elleni gyűlölettel vádolják a magyarokat és…

Karácsony Gyurcsány embere

Karácsony már 2004-ben is Gyurcsánynak dolgozott fizetett tanácsadóként, és azóta is együtt politizálnak. Ezért támogatja most Gyurcsány Karácsonyt.

Ne…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média