Veszélyes hulladékot feldolgozó üzem nem, fejlesztések viszont lesznek Pilisjászfalun.
100+175 millió forint érkezik!
Ilyen az, amikor a magyarok pénze nem megy Ukrajnába.
Hajrá, Pilisjászfalu!🙌
Hajrá,…
👦 Az életben vannak helyzetek, amikor minden más háttérbe szorul. Egy súlyos betegséggel küzdő, 8 éves kisfiú gyógyulásáért szervezett jótékonysági rendezvényen vettem részt Szóládon.
Ez is egy olyan hely és esemény volt, ahol nem politikusként, hanem emberként voltam jelen, mert hiszem, hogy amikor egy gyermek sorsa a tét, akkor nem számítanak nézetek, viták vagy különbségek. Ilyenkor csak az számít, hogy ott legyünk, és segítsünk.
👉 Saját fizetésemből magam is hozzájárultam a gyűjtéshez. Nem azért, hogy ez bármiről is szóljon, hanem mert ez volt a helyes döntés. Ha megtehetjük, hogy könnyítsünk egy család terhein, akkor felelősségünk megtenni.
🤝 Az ilyen helyzetek mutatják meg igazán, milyen ereje van az összetartozásnak – annak az emberi tartásnak, amely mindig is jellemezte közösségeinket.
Köszönöm mindenkinek, aki jelenlétével, munkájával vagy adományával hozzájárul a kisfiú gyógyulásához. Az ilyen pillanatok emlékeztetnek bennünket arra, hogy az emberség az, ami igazán összeköt minket.
❤️ Most erre van a legnagyobb szükség: együttérzésre, felelősségre és összefogásra.
/posztok.hu
A Barátság kőolajvezeték szállítása hetek óta szünetel
️, de az ipar és a lakosság energiaellátása biztosított április 12-ig
. Az Adria vezetéken sem érkezik a teljes mennyiség, így próbálnak nyomást…





