⁨ A KÉPVISELŐ HÁZHOZ MEGY: ezúttal Mernyén jártunk.

Meghívásra érkeztem, hogy közösen gondolkodjunk a település jövőjéről, és személyesen hallgassam meg a mernyeiek véleményét, kérdéseit. 🤝

Szó esett a fejlesztésekről, a következő időszak terveiről, valamint a Nemzeti Petíció fontosságáról is.

NEM a háború finanszírozására.
NEM arra, hogy a háború költségeit a magyar családokkal fizettessék meg.
NEM a rezsicsökkentés eltörlésére.
NEM az energiaellátást érintő zsarolásra.

A magyar családok érdeke az első.

👏 Hálásan köszönöm a meghívást, a figyelmes szervezést és a szívből jövő, barátságos vendéglátást!

Jó érzés ilyen nyitott, összetartó közösségben beszélgetni és együtt gondolkodni.

Hiszem, hogy csak egymásra figyelve, közösen tudjuk tovább erősíteni Mernyét és Somogyot.

Hajrá, Somogy!
Hajrá, Mernye! ⁩

Hiszünk abban, hogy az egészségügynek az emberek szolgálatában kell állnia, nemcsak akkor, amikor már baj van, hanem jóval előtte is. Ezért dolgozunk azon, hogy az intézményeink ne csupán korszerű és…

A mai „Igyunk egy kávét!” beszélgetés közönség előtti felvétele programváltozás miatt elmarad. A beszélgetések később a Facebookon és a YouTube-on lesznek megtekinthetők.

Megértésüket köszönjük!

Magyarország és Szlovákia közös vizsgálóbizottságot állít fel annak megállapítására, hogy Ukrajna politikai vagy műszaki okokból tartja-e zárva a Barátság kőolajvezetéket. Orbán Viktor felszólította…

Durva hét volt Brüsszelben, és még nem értünk a végére.

️A Barátság kőolajvezeték körül kialakult helyzetről nyilatkoztam az Index.hu-nak.

Úgy gondolom, hogy egy uniós tagállam energiaellátása nem lehet…

Acsán elűztük a telet mesével, zenével, verssel, énekkel, tánccal!

A télűző est összehozta a kicsiket és a nagyokat, a színpadon pedig egymást váltották a műsorok. Ilyenkor látszik igazán, mennyit…

A történelem nem múzeumi tárgy, hanem figyelmeztetés

A kommunizmus áldozatainak emléknapján világosan ki kell mondanunk: minél tovább tart egy háború, annál nagyobb az esélye annak, hogy a mérsékelt…

Ukrajna továbbra sem hajlandó újraindítani a kőolajvezetéket, ezért magyar-szlovák vizsgálóbizottságot küldünk a Barátság kőolajvezeték állapotának tisztázására és felszólítjuk Kijevet, hogy ne…

Kíváncsi vagyok, vajon a szlovák-magyar vizsgálóbizottságot odaengedik-e a Barátság kőolajvezetékhez, hogy megvizsgálják! ☝️Mindenesetre Orbán Viktorés Robert Fico megtesz mindent azért, hogy ne…

Ámulat a pincében! ️

Kőbányai Pincerendszer ezekben a napokban különleges kulturális térré alakul át a Kőbánya Underground Fény-, Hang- és Térfesztivál keretében.

A kiállítás, térspecifikus…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média