A Jásztánc Alapítvány karácsonyi műsora idén is teltház előtt zajlott – az öröm és az ünneplés jegyében, ahogy minden évben.
Tisztelet és köszönet illeti a szülőket, az alapítókat, a zászlóvivőket,…
️ Egy gomb. Egy mozdulat. Egy lehetőség!
👇 Ezúttal a Gondosóra Program vezetőit invitáltam Siófokra, hogy a Kormány által elindított, a világon egyedülálló szolgáltatás eddigi eredményeiről és lehetőségeiről adjanak tájékoztatást az érdeklődők számára. Volt itt tánc, éneklés, őszinte beszélgetések és rengeteg örömteli pillanat!
A Gondosóra Program arról tanúskodik, hogy időseink nincsenek egyedül! Ha baj van, akkor egy gombnyomás elég ahhoz, hogy mihamarabb segítséget kaphassanak!
A program indulása óta már 950 ezer idős honfitársunk használja a gondosórát. Az általam képviselt Somogy 4-es választókörzetben már 9 ezren regisztráltak a gondosóra szolgáltatásra.
👉 A választókörzet székhelyén, Siófokon a jogosultak 51%-a használja, ami 3471 főt jelent.
A magyar lakcímmel rendelkező 65 év fölötti honfitársaink számára ingyenesen igénybe vehető szolgáltatás létjogosultságát mutatja, hogy a program az elindítása óta több mint 76 ezer életet mentett meg.
🤝 A gondosóra a tisztelet, a megbecsülés, a hála, a gondoskodás jele is!
A Jásztánc Alapítvány karácsonyi műsora idén is teltház előtt zajlott – az öröm és az ünneplés jegyében, ahogy minden évben.
Tisztelet és köszönet illeti a szülőket, az alapítókat, a zászlóvivőket,…
Az Apostol együttes jótékonysági koncertje Jászladányon 

Orbán Viktor:
A befagyasztott orosz vagyon brüsszeli elkobzása felér egy hadüzenettel.
Ne tévesszük össze az ellenfelet, akivel igazából meg kell vívnunk!
A TISZA ugyanazt a régi baloldali receptet kínálja: megszorítások, adóemelés, az emberek sarcolása. A magyarok ebből nem kérnek!
Köszönjük, Mohács! 
❤️
️A Lajos nem viccel, azt csinálja, amit mond
️
Na, ez úgy hiányzott a tiszásoknak, mint “ablakos tótnak a hanyatt esés” Megérkezett Bokros Lajos, az “ország közgazdásza”, a “csomag szakértő” aki mindig…
Brüsszel erre a lépésre készül. Nem fogjuk hagyni!
Mi vagyunk az élő bizonyíték arra, hogy meg tudod védeni a hazádat a migránsoktól a jövőben is.
A várakozás csendje nem menekülés, hanem meghívás, hogy megálljunk egy pillanatra, tegyük félre a rohanást, és meghalljuk azt a halk hangot, amely csak a szívünkben szól. Móring József Attila