Megvédjük a rezsicsökkentést! 
Árvaszúnyogokról a SióKörben!
👉A SióKör egy politikamentes közösség, amelynek tagjai Siófokon élő ismert és elismert emberek. Éppen ezért megtisztelő volt számomra, hogy szeptemberi találkozójukra engem is meginvitáltak.
🤝Örülök, hogy a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatójával, Prof. Dr. Vasas Gáborral, a nyári árvaszúnyog-rajzás kapcsán, korábban általam kezdeményezett egyeztetést mostmár szélesebb körben is folytatni tudtuk.
☝️Az előadáson most is elhangzott, hogy az árvaszúnyogok mennyiségét a Balaton külső és belső tápanyagterhelésének csökkentésével lehet elősegíteni leginkább. Jó megoldás lehet a mederkotrás, vagy akár speciális fénycsapdák alkalmazása is.
👉Arra kértem igazgató urat, hogy ezzel kapcsolatban készítsenek egy szakmai javaslatot, amelynek megvalósítása érdekében konkrét lépéseket tehetünk.
👉Tudjuk jól, hogy az árvaszúnyogok alapvetően hasznos állatok, de véleményem szerint azt sem hagyhatjuk, hogy az itt élők, az ide látogató turisták és az itt működő vállalkozások napjait ilyen mértékben megkeserítsék.
👉A hatékony védekezés érdekében egységes és széleskörű összefogásra van szükség a szakmai szervezetek, az önkormányzatok és a kormányzati szervek között.
👍Rajtam nem fog múlni!
Hajrá, Balaton!
Megvédjük a rezsicsökkentést! 
Ma is volt Telex
️
1️⃣3️⃣ perc.
A kedvenc számom.
1 óra múlva mutatom, nézzétek meg, érdemes lesz.
Tíz éve védtük meg Magyarország és Európa határait Röszkénél
️
2015. szeptemberében egyértelmű üzenetet küldtünk a migrációpárti erőknek: a magyar határt nem lehet büntetlenül áttörni! Akkor megvédtük a…
Lázár János:
a pedofilokat kémiailag kasztrálni kell, és életfogytig be kell zárni, hogy a börtönben rohadjanak meg!
K.O.
️ AZ ELLENZÉK EDDIGI LEGOCSMÁNYABB HAZUGSÁGA LELEPLEZŐDÖTT
️VÉGE VAN! 
👉 Az elhíresült Szőlő utcai gyermekotthont bemutatja Fülöp Attila államtitkár. Az intézmény valójában egy kiskorúak börtöne,…
A következő megálló: Lőkösháza
Az igazságért, a jó ügyért mindig ki kell állni. Pál atya története azok számára is példa és erőt adó kell legyen akik kerülik a konfliktusokat. Akik úgy érzik, hogy nincs elég erejük hozzá. A…