Közép-Európa immár évek óta szenved az ukrajnai háború következményeitől, amelyek jelentős növekedési potenciáltól és fejlődési lehetőségektől fosztották meg a régiót.
👉Bár ez nem a mi háborúnk, több mint három éve fizetjük az árát a meredeken emelkedő energia- és élelmiszerárak és a háborús infláció formájában.
☝️Az elmúlt három év során Magyarország végig a tűzszünet és a béketárgyalások álláspontján állt, még akkor is, ha emiatt folyamatos igazságtalan támadásokkal kellett szembenéznünk.

Dopeman minden körülmények között vállalhatóbb, mint Magyar Péter.
Az alábbiak szerint.

1️⃣. Nem állítom, hogy mindennel egyetértek, amit Dopeman valaha tett vagy írt, mondott.

2️⃣. Azonban most a jó…

A Momentumnál megmondtuk: aki a külhoni magyarokat elárulja, az a határon belül élőket is el fogja.
Így történt.
A magyarok ezt látták, ezért a Momentumot a magyar politikatörténet szemétdombjára…

AZAHRIAH békét kötne a fideszesekkel. NocsakNEM a bevándorlásra, NEM a háborúra, NEM a genderpropagandára, NEM Ukrajna erőltetett csatlakozására, NEM a Brüsszelből irányított bábkormányra. Kezdjük itt…

XXXVII. Jászberényi Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó

XXXVII. Jászberényi Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozó legfontosabb üzenete:
A magyar mezőgazdaság ma már a világ élvonalába tartozik – korszerű gépek, nagy élelmiszer-feldolgozók jellemzik.
De a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média