Örömhír! Újabb 90 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 7 templom a választókerületünkben. ️Ez az anyagi segítség lehetőséget ad a szükséges felújításokra, az állagmegóvásra és közösségi terek fejlesztésére is. Külön köszönöm azok munkáját, akik részt vettek a pályázatok előkészítésében. 🙏Bízunk benne, hogy ezek a fejlesztések hosszú távon is erősítik hitünket és közösségeinket. Soli Deo Gloria!
-Tuzson Bence- Előbb a Kúria, majd a rendőrség is megtiltotta a Pride-ot. Ha Karácsony Gergely mégis megszervezi, bűncselekményt követ el, a részvétel pedig szabálysértésnek bizonyul. Link a…
Strasbourgban Zsigmond Barna államtitkár úrral és Rusz Harry nagykövet úrral egyeztettünk Marja Ruotanen asszonnyal, az ET demokráciáért és emberi méltóságért felelős főigazgatójával.
Magyar Péter a “legjobb emberét”, Kulja Andrást küldte az ATV-be vitázni, aki ezt a vitát felkészületlensége miatt elvesztette. A Tisza elnöke dühében minden vitától eltiltotta az embereit, miközben…
Tavaly óta nagyot fordult a világ és vele a NATO. Trump elnök úr érkezése óta az új háborúk rövidebbek, a régiekből pedig fogy a lendület. Ma nem Ukrajna NATO-tagságáról, hanem a szövetség…