10 éve ezen a napon igazolta le az UTE, Újpest Önkormányzatával együttműködve Gyurta Dánielt, akit - a fantasztikus sportolói karrierje után - a közelmúltban nevezett ki Novák Katalin Köztársasági elnök Magyarország utazó nagykövetének.
Sok sikert kívánunk Dani!👏💜
"A büszkeség összeköt minket."

Véget kell vetnünk brüsszel elhibázott szankciós politikájának.

Töltsük ki minél többen a nemzeti konzultációt - mondta Gulyás Gergely a Mondjunk nemet a szankciókra! című országjáráson, Jászberényen.

TudtákA hivatalos oklevelekben Papkeszi, a XV. században, Papkezy néven tűnt fel?

👉 Látogatásom során, Ráckevi Lajos polgármester úr fogadott Papkeszin. A település vezetőjével jó az együttműködés,…

Minden egyes új állásért harcolunk, így a recesszió elkerülhető. A BMW a debreceni beruházásának jelentős növeléséről döntött, ezzel a magyar gazdaságtörténet harmadik legnagyobb beruházása lesz.

„Művészet és tudomány legmagasabb foka a Tudatnak, amely az Élet testén nőtt.”

139 éve született Babits Mihály költő, író, műfordító, irodalomtörténész.

A polgári jó ízlést akarjuk érvényesíteni. Jót, jobban és jobb ízléssel szeretnénk építeni.

A szélsőséges európai baloldal - benne magyar képviselők - megint Magyarország ellen szavaztak

Az EP-ben 416 szavazattal, 124 ellenszavazat és 33 tartózkodás mellett megszavazták a felhívást, hogy a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média