És ezzel valaki nagyon jól jár….
A londoni Bayswater negyedben, a Leinster Gardens 23. és 24. szám alatt álló két ötemeletes viktoriánus luxusház valójában egy zseniális építészeti csalás. Az utcáról teljesen valódinak tűnnek, ám közelebbről feltűnik, hogy az ajtókon nincsenek kilincsek, az ablakok pedig csupán kőre festett illúziók. Ez a homlokzat mindössze egy 1,5 méter vastag álfal, amelyet az 1860-as években húztak fel a földalatti vasút építésekor. Az akkori gőzmozdonyok miatt a mérnököknek egy nyitott szakaszt kellett hagyniuk a felszínen, hogy a szerelvények kiengedhessék a mérgező gőzt és füstöt. Mivel a környék rendkívül elegáns volt, a vasúttársaság nem akarta elcsúfítani az utcaképet egy kormos, tátongó gödörrel, így ezzel a trükkel őrizték meg a negyed egységét. A különleges helyszín azóta igazi városi legendává vált, sőt még a BBC Sherlock című sorozatában is feltűnt. Ha valaki megkerüli a tömböt a párhuzamos Porchester Terrace felé, a kerítésen át a mai napig jól láthatja a vékony fal mögött, a mélyben futó metróvonal sínjeit.
És ezzel valaki nagyon jól jár….
Nem ezt ígértétek az embereknek
️
Üdv a klubban, Péter!
Olvasom, hogy egy férfi - úriembernek nem nevezném, az nem tesz ilyet - leköpött az utcán. Velem is megtörtént. Fényes nappal, a Parlament előtt.
Posztodban fideszes felbújtókról…
Kevesebb a kávézgatós videó mostanában Kapitány úr, mi az oka ennek….?
Még a ChatGPT szerint is hazudott Kátai-Németh Vilmos miniszter úr.
Ideje lenne befejeznie a kampányt és megbarátkoznia a tényekkel és a számokkal.
Ilyen az, amikor Budapesten tervezik a Balaton jövőjét. A fideszes államtitkár Vitézy Dávid annak idején lelkesen támogatta a balatoni körvasút ötletét, pontosan úgy, mint azt, hogy Balatonfüred és…
Aki volt már Tusványoson, az tudja! 


Egyre többen fogják elutasítani a Tiszás önkényt, és ezzel erősödni fog az ellenzék.
Újabb megszegett ígéret! MINDEN gyógyszerre ÁFA-mentességet ígért Magyar Péter a kampányban, de csak a vényköteles gyógyszereknél vezetik be. NEM UGYANAZ!
Van bármi, amiben NEM hazudott?