Hogyan változik a Babaváró támogatás 2025-ben? Részletek a videóban.
Zárt ülésen, teljes titokban tárgyalta tegnap az Újpesti Képviselő-testület az Újpesti Szakrendelő vezetésére beadott igazgatói pályázatot. Az egyes szám jogos, ugyanis egyetlen érvényes pályázat volt.
😮 Bár három pályázat érkezett a posztra, de hogy, hogy nem, csak egyetlen érvényes pályázat maradt: a jelenlegi igazgató Ungár Klára pályázata.
👉 Ennek ellenére a baloldal egységesen utasította el Ungár újabb 5 évre szóló kinevezését, és inkább egy új pályázatot írt ki a posztra.
„A forradalom felfalja saját gyermekeit” – tartja a régi mondás, és láthatóan megkezdődött a minden pártot egybegyúró nagy baloldali összefogás nagytakarítása. Trippon Norbert gyurcsányista polgármester megkezdte a leszámolást a korábbi szövetséges, azonban mára már számára szükségtelen, inkább csak terhet jelentő, a megszűnés határán evickélő törpepártokkal, és annak levitézlett képviselőivel.
Első célpontja és áldozata ennek a forradalmi terrornak az LMP volt. Korábbi képviselőjük, Perneczky László elvesztette az önkormányzati választást, nem jutott a testületbe, és kénytelen volt megválni alpolgármesteri pozíciójától is. Most pedig az LMP egyetlen megmaradt erős embere, Ungár Klára kénytelen távozni a jól fizető állásából.
Sokan emlékeznek arra, hogy Ungár Klára egy piszkos politikai alkunak köszönhette igazgatói pozícióját. A 2019-es önkormányzati választáson nyertes baloldal pártalapon felosztotta egymás közt az önkormányzati pozíciókat, és így lehetett a Szakrendelő igazgatója az LMP elnökének nagynénikéje. Akkor is politikai döntés született, és nyilván most is.
Ami a legszomorúbb a történetben, az, hogy Ungár akkori kinevezésével a baloldal kampányígéretei hogyan silányultak néhány hét alatt ordas kampányhazugságokká.
️ Emlékezzünk, mit is mondott Déri Tibor a kampányban:
️ „Mi az oka az orvos és dolgozóhiánynak, mi van a várólistákkal? Ez a helyzet az önkormányzat vezetőinek súlyos mulasztása, amit rendbe kell tennünk.”
️ „Rendben van-e, hogy az Újpesti Szakrendelőben nincs elég orvos, se személyzet, és egy-egy vizsgálatra sokszor hónapokig kell várni? A Szakrendelőt az önkormányzat működteti, a polgármester felel azért, mert orvos és dolgozóhiány van, a várólisták miatt tömegek kényszerülnek a drága magánérdekesekre.”
️ „Biztosítani kell megfelelő számú orvost az újpestieknek, hogy a szakrendelőben a tarthatatlan mértékű életellenes várólisták megszűnjenek. … az orvos- és szakdolgozóhiány, a várólisták felszámolására és egy korszerű diagnosztikai központra van szükség.”
Déri Tibor teljesen nyilvánvalóan hazudott a kampányában, és az akkori ígéreteit nemcsak, hogy nem kívánta megvalósítani, de sok esetben annak pont az ellenkezőjét cselekedte. És így Ungár Klára önként és dalolva vált a hazugság, a hozzá nem értés, a gőg, és a politikai zsákmányszerzésé arcává.
És a baloldal bár most megszabadult Ungár Klárától és megszabadult az LMP-től, de kevéssé várható, hogy a hazugság, a hozzá nem értés, a gőg, és a politikai zsákmányszerzés ettől megszűnne az újpesti városvezetésben.
Az SZTK és az újpesti betegek pedig eközben elvesztettek 5 hosszú évet.