Észak-Pesten indult, azóta - ha jól látom - országossá vált a plakátőrület. Plakátpartit nem tartunk, de az irodából vihet plakátokat, aki szeretne. #eszakpest #pestujhely #kaposztasmegyer #rakospalota…
Eltelt 8 nap az országgyűlési választás óta, immár kezünkben van a hivatalos végeredmény.
Hálásan köszönöm annak a 21.558 embernek, akik bizalmat adtak és rám szavaztak, megtisztelő az is, hogy csaknem 600 egyéni
vokssal többet szereztem, mint a pártlista.
Ez rengeteg ember támogatása, bizalma, szeretete, amit éreztem a kampány során is, elképesztően hálás vagyok érte, ahogy minden kézfogásért, találkozásért és jó szóért, de a kritikus észrevételekért is! Sokat tanultam, tanultunk ez alatt az idő alatt.
Mindenki látta, láthatja, hogy ez a szavazatszám a győzelemhez nagyon kevés volt.
A választókörzet lakói egyértelmű döntést hoztak, amelyet tudomásul kell venni, azzal egyéni és helyi közösségi szinten is szembe kell nézni.
Az elmúlt egy hét számomra, amellett, hogy a kampány alatti fizetés nélküli szabadságom után visszatértem a munkám befejezni a kormányhivatalba, az egyéni szembenézéssel telt, amelyet közösségi média nélkül, őszintén kellett megtennem. De természetesen sírni csak a győztesnek szabad.
A következő lépés a közösségi szembenézés lesz, ez még előttünk áll, meggyőződésem, hogy enélkül nem lehet felelősen jövőre vonatkozó állításokat tenni.
Hálával tartozom mindenkinek, aki segített, bíztatott a kampányban, családomnak, az önkénteseknek, delegáltaknak, a munkatársaimnak, mindenkinek! Rajtatok biztosan nem múlt semmi, fantasztikusak voltatok!
Rendkívüli megtiszteltetés volt az elmúlt 4 évben szolgálni a vasi közösséget, embert próbáló időszak, tele olyan helyzetekkel, amelyeket korábban még senki nem látott. Büszke vagyok rá, hogy egy hatalmas, közel 1200 fős felkészült és elkötelezett csapattal dolgozhattam együtt, hittel, meggyőződéssel és rengeteg energiával. Büszke vagyok minden olyan ügyre, amelyet segíthettem előremozdítani, azokra a kisebb és nagyobb támogatásokra, fejlesztésekre, amelyek a helyi közösségeket segítik és én közreműködhettem a megvalósulásukban.
A ciklus utolsó nagy próbatétele az oladi plató szennyezésének ügye, amelyet munkatársaim a hivatal főigazgatójának vezetésével feltártak és a várossal együtt rendíthetetlenül dolgoznak a megoldáson. Ahogy a múlt héten, úgy a ciklusból hátralévő néhány napban is mindenben segíteni fogom ezt a munkát. A kormányzatot haladéktalanul tájékoztattuk a kialakult helyzetről, ezen a héten személyesen találkozom Navracsics Tiborral, a vis maior keret a város rendelkezésére áll, a szakembereknek kell eldönteniük milyen műszaki megoldás megfelelő és a folyamat el fog indulni. Az ügy sokkal fontosabb annál, hogy politikai, politikusi megnyilatkozásokkal lassítsuk vagy nehezítsük, együttműködés kell és együttműködés is van a plató lakói érdekében.
Zárásul, a kampányt megelőzően azt mondtam, bármi is lesz az eredmény, ki fogok adni magamból mindent a közösség érdekében és ezt tiszta lelkiismerettel mondhatom, így is történt. Hatalmas megtiszteltetés lett volna a szombathelyi és környékbeli embereket és közösségeket képviselni, segíteni, de a választók máshogy döntöttek.
Aki ismer, tudja, nem áll messze tőlem az önirónia, úgyhogy kár szépíteni, de a kampány végén nekem is lefőtt a kávé.
Sok erőt és jó egészséget kívánok Rápli Róbertnek, hogy hatékonyan és eredményesen dolgozhasson az itt élők érdekében.
Hajrá Szombathely és környéke, hajrá Magyarország!
/posztok.hu

A Stanfordhoz, a Yale-hez és a chicagói jegybankhoz kötődő friss kutatás kijózanító a mesterséges intelligencia terjedése kapcsán.
Gyors MI-forgatókönyv mellett 2050-re akár évi 4%-os GDP-növekedés…


️


