Szeretettel osztom meg a krízisben lévő várandós anyukákat segítő Együtt az Életért szervezet állásfoglalását.
A civil kezdeményezés a napokban nagy társadalmi vitát generáló, Hegedűs Zsolt…
Szeretettel osztom meg a krízisben lévő várandós anyukákat segítő Együtt az Életért szervezet állásfoglalását.
A civil kezdeményezés a napokban nagy társadalmi vitát generáló, Hegedűs Zsolt…
✌️Aki érti, érti, aki nem, nem…
FRISS HÍR Hollandiából: a hivatalba lépését követő első 100 napban jelentősen visszaesett a választók bizalma a holland kormány iránt.
-100 nap alatt elveszítette…
A trianoni tragédiára emlékeztünk, és a meghurcolt nagyváradi apát mellett tüntettünk!
Én kint leszek. Gyere ki te is a Sándor-palota elé vasárnap 16 órakor, és üzenjük meg együtt a miniszterelnöknek: eddig és ne tovább, el a kezekkel a közjogi méltóságoktól!
Ünnepélyes keretek között adtam át a Magyarország Köztársasági Elnökének Arany és Ezüst Érdemérme elismeréseket azoknak a honfitársainknak, akik munkájukkal, helytállásukkal és erkölcsi példájukkal…
️ Ez jogi és morális értelemben is így van – ez tény.
“… tehetségtelen ember, ezért okkal mellőzött, ezért aztán sértődött, bosszúszomjas és nem túl erős jellemű ember.
Ott hatalmasodott fölötte a nagy államférfinak, a valóban nagy államférfinak, Tisza…
Személyes Trianon 
Anyai nagymamám családja egy Borszék melletti falucskában, Gyergyóhollóban élt.
Édesapja az I. világháborúban kapott tüdőlövést, nagymamám korán félárva lett. Nagyon szegények voltak…
A Tisza-kormány veszélyezteti közjogi intézményeinket, jogállamiságunkat!
#juhaszhajnalka #proudconservative