Tavaly nyárig a New Yorkban kihelyezett sebességmérő kamerák egy korábbi politikai alku nyomán csak munkanap reggel 6 és este 22 óra között mérhettek sebességet - jól látszik az ábrán, hogy az autósok ezt tudták, és sokkal jobban betartották a sebességhatárokat, amikor mértek a kamerák. Eközben a gyorshajtásból eredő halálos balesetek közel 60 százaléka éjjel és hétvégén történt ekkor New Yorkban.

Egy ekkoriban készült jelentés kimutatta, hogy a városi sebességtúllépés a halálos balesetek 80 százalékáért felelt New Yorkban, de ahol volt kamerás mérés, ott 72 százalékkal kevesebb alkalommal történt sebességtúllépés. A kamerák által elkapott gyorshajtóknak pedig több, mint a fele egy alkalom után többször nem kap bírságot - tehát a kamerák visszatartó ereje igazolt.

Az adatok nyomán végül módosultak a szabályok: tavaly nyár óta 24 órában és mindennap működik mind a 2000 db sebességmérő kamera New York városában.

Bár nem tudjuk még biztosan, de erősen úgy látszik a sajtóhírekből, hogy a gyorshajtás komoly szerepet játszott a körúton a villamosra várakozás közben halálra gázolt lány esetében is a hétvégén.

Látható, hogy a kamerák a sebességtúllépés ellen kiválóan működő eszközök. Ezügyben a városainkban jócskán van teendő, hisz azt a kész technológiát, amit a gyorsforgalmi utakon és az országos főúthálózaton ma már alkalmazunk (automatizált rendőrségi kamerás sebességmérés), a városainkban nem. Egy időben az önkormányzatok kamerával tudtak szabálysértési bírságokat kiállítani (sebességet mérni akkoriban sem), de aztán ez a lehetőségük is megszűnt egy közismert Kolosy téri eset után.

Nyilván, ha a rendőrség hazánkban országos és egységes, lehet érvelni amellett, hogy a rendőrségnek nem csak az állami főutakon, hanem a városokban is kellene ilyen kamerákat telepíteni. De ha ez túl nagy beruházás is lenne a rendőrségnek, semmi akadálya nem lenne annak, hogy akár az önkormányzatok, akár egyes lakóközösségek megfinanszírozzanak a rendőrség számára olyan kamerákat, amik akár sebességet mérnek, akár csak a szabálytalan kanyarodást, buszsáv-használatot, megállást rögzítik és a rendőrség rendszereibe bekötve automatizált bírságot állítanak ki a rendszám alapján. A bírságok egy kis százalékának visszatérítésével pedig ez a beruházás meg is térülhet idővel a kamerát finanszírozók számára.

Ideje lenne egy ilyen programot elindítani Magyarországon.

--

Utóirat: a rendőrségi közlemény és aztán a sajtó nagyja által átvett nyelvezet szerint az autó kisodródott, de ez a megfogalmazás olyan, mintha egy gyilkosságról úgy írnánk, hogy egy pisztoly elsült vagy egy kés valakinek a mellkasába szúródott - ideje ezeken a megfogalmazásokon változtatni, hisz emberi hibák, szabálysértések, figyelmetlenségek és sokszor rendszerszintű problémák okozzák ezeket a súlyos vagy halálos baleseteket.

--

A hivatkozott New York-i jelentés itt olvasható, innen az ábra is: https://www1.nyc.gov/html/dot/downloads/pdf/speed-camera-report.pdf

India a világ második legnépesebb, és hetedik legnagyobb területű országa, atomhatalom, amely gazdaságilag is óriási és egyre növekvő súlyt képvisel, és a geopolitikai jelentőségét sem lehet…

ÍGY KELL EZT! Ma érkezik Magyarországra a Soros-féle, balliberális PEGA-bizottság, de Varga Judit elutasította a velük való együttműködést! 👏👏

A Magyar Virtuális Sportmúzeum megálmodóival, Schmitt Pál volt köztársasági elnök és Lomnici Zoltán volt legfőbb bíró urakkal, a nevével ellentétben nagyon is valóságos múzeum megnyitóján.
https://…

Tragédia: egy 13 éves békési lányt ronthatott meg a történelemtanára. Emlékeztek, amikor a dollárbaloldal azt mondta, hogy a gyermekvédelmi törvény felesleges?

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média