ÚJRA V4: A VISEGRÁDI ORSZÁGOK KÖZLEKEDÉSI ÁLLAMTITKÁRAI BUDAPESTEN

🇻4️⃣ A nagysebességű vasúti összeköttetések előkészítésének felgyorsításáról, összehangolásáról és az ukrán gabonaexport hathatósabb elősegítéséről állapodtunk meg a visegrádi államok többi közlekedési államtitkárával, miniszterhelyettesével Budapesten. A bajbajutottakért akkor tehetjük a legtöbbet, ha mindenki egyszerre mozdul meg értük. Ezért is jelentős siker, hogy a magyar V4 elnökség utolsó napjaiban a legmagasabb szakmai szinten tudtuk átbeszélni a szövetségesekkel közös teendőinket Budapesten.

Az európai vasúti kapacitások nem elégségesek ahhoz, hogy a korábban a Fekete-tengeren át kiszállított ukrán gabonát a megfelelő ütemben eljuttassák nyugatra. Pedig idén márciusról májusra Záhonynál kocsiban és tonnában számítva egyaránt megduplázódott, Eperjeskénél ötven-hatvanszorosára nőtt a belépő gabonaforgalom. Az egyeztetésen elhangzottak szerint minden visegrádi ország mindent megtesz azért, hogy segíteni tudja Ukrajnát és a termékeikre váró Afrikát és Ázsiát. A felek új együttműködéseket keresnek a kapacitások bővítése érdekében az uniós határátmenetekben, de akár a dunai szállítási lehetőségek feltérképezésében is.

A visegrádi országok mindegyike dolgozik a fővárosaikat felfűző nagysebességű vasút előkészítésén. Magyarországon akár már egy éven belül rendelkezésre állhat a környezetvédelmi engedély a Budapesttől a Vértes elkerülésével Győr felé tartó nyomvonalra. Szlovákia is a nyomvonal meghatározásánál, míg a csehek és a lengyelek már a részletes tervezésnél tartanak. Az eddiginél szorosabb, gyakoribb egyeztetésekre tettem javaslatot, hogy a nagysebességű vonalak azonos technológiával és műszaki paraméterekkel tíz éven belül elkészülhessenek, közvetlen kapcsolattal Bécs és Berlin irányába is.

A gyorsvasúton Budapestről a szomszédos fővárosokba kevesebb mint két, Prágába három és fél, Varsóba öt és fél óra alatt vonatozhatnánk egyes szakaszokon akár 300-320 km/órás tempóval. A beruházás rengeteg kapacitást szabadítana fel a meglévő vasútvonalakon is, és akár évi 400 ezer tonnával csökkenthetné a hazai szén-dioxid-kibocsátást.
A találkozó zárásaként a szakterületi államtitkárok megállapodást írtak alá az önvezető és hálózatba kapcsolt mobilitás terén folytatandó együttműködésről. A cseh, lengyel és szlovák társtárcák, kutatóintézetek és kutatási infrastruktúrák mellett Magyarországot a partnerségben a TIM és a világszínvonalú ZalaZONE járműipari tesztpálya képviselik.

A magyar érdek az, hogy ne legyen adóemelés.
️Üdvözöljük, hogy a kormány nem támogatja a globális minimumadót!

Reméljük, hogy Magyarországon ezt akkor sem vezetik be, ha Brüsszelben ezt valakik…

Siófoki tűzoltók mentettek meg egy őzbakot

Építési terület kerítésébe szorult egy őz Siófokon 🥲, az Ezüstparton szerda délelőtt.

A rémült állat nem tudni, hogy került fogságba, de nagy…

️TÜZET IS OLTANAK A KISKUNHALASI MENTŐK … HA AZT KELL
Épp egy beteget láttak el kiskunhalasi bajtársaink, amikor egy nő szaladt feléjük a szomszéd lépcsőházból. “ Tűz van! Gyorsan segítsenek !”-…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média