A sárgával jelölt részen átjárhatóvá válik gyalog és kerékpárral a Leányfalu és Tahitótfalu közötti szakasz

Az elmúlt időszakban sokan megkerestek, hogy amióta a DMRV Zrt. 2022-ben lezárta a Tahitótfalu és Leányfalu közötti parti kutaknál a földutat egyre több kerékpáros, köztük gyermekes családok kénytelenek használni a 11-es főútat biciklizésre.

A családok biztonsága elsődleges számomra, ezért megkerestem és egyeztettem a DMRV vezérigazgatójával arról, hogy vagy nyissák meg a kerékpárosok előtt ismét a parti utat vagy jelöljünk ki a külső védövezetben egy ideiglenes utat némi tereprendezéssel, kaszálással addig, amíg megépülhet a két települést összekötő biztonságos kerékpárút, melyet már kezdeményeztem a kormánynál.

Vezérigazgató úr tájékoztatása alapján a vízbázisvédelemre vonatkozó jogszabályi előírások szerint az ivóvízellátást szolgáló vízilétesítmények védelméről a belső védőövezet bekerítésével és szükség esetén őrzésével is gondoskodni kell, így a parti sáv nem használható, de jó hír, hogy a kerítésen kívüli terület, külső védőterület, állami tulajdonként a Társaság vagyonkezelésében áll.

Ezen a területen átmenetileg hozzá tudnak járulni, hogy a két érintett önkormányzat biztonságos közlekedésre alkalmas földutat alakítson ki a gyalogos- és kerékpáros forgalom számára addig, amíg el nem készül a tervezett kerékpárút.

Végül mindig összenő, ami összetartozik!

A “baráti” média és háttéremberek vagyis a hálózat már hetek óta szolgalmazza és segíti a közeledést. Nem is lehet másként, hiszen ugyanaz a globális hálózat…

A kistérség meghatározó üzemét adtuk át Bihartordán

Az Ezüstkalász-2000 Kft. a csaknem 2,5 milliárd forint fejlesztési projektjéhez, mintegy 1,2 milliárd forint támogatást nyert el.

Modern kornak…

Óriási a tétje az európai parlamenti választásoknak.☝️
️Háború és béke között kell választanunk!

Június 9-én csak a béke! Csak a Fidesz-KDNP!

Pest Vármegyei Rendőr- és Tűzoltónap Dunakeszin

Köszönet mindazoknak, akik megteremtik és garantálják azt a biztonságot és békét amiben a mindennapjainkat élhetjük.👮🏻👨

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média