Hivatás az életért ️ Ez az Országos Mentőszolgálat jelmondata, amely valóban összefoglalja küldetésüket.

Szívünk mélyéről köszöntjük a mentőket, akik az év minden napján, minden órájában és minden percében készen állnak arra, hogy segítsenek a bajbajutottakon .

Ez egy csodálatos és tiszteletre méltó hivatás és vállalás, Isten áldja meg érte őket, családjukat és szeretteiket

Nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon, Moszkva súlyos válaszlépéssel fenyegetőzik.
️Elkerülhető még az atomháború?

Tettük tökéletesen illeszkedik a nyugati világ gazdagabb felén végig söprő decivilizácios folyamatba.
A társadalmi fáradtság nem segítségül hívja a múltat, hanem tehetetlen dühében megsemmisíti akarja…

Nekünk Magyarország az első, szerintünk a béke az egyetlen út!

Ma Tiszakarádon beszélgettünk hazánk és Európa legfontosabb ügyeiről, Hörcsik Richárd barátoméknál.

Európa jövőt választ. A közelgő EP-…

Kapuváron - a frissen felújított Rábaközi Művelődési Központban - többszázan várták a MOST VAGY SOHA️vetítését és engem is. Hálásan köszönöm a kedves fogadtatást! 🙏🇭🇺 Remélem, élvezte a kapuvári…

Állománygyűlés a Sándor-palotában

Immár bő két hónappal ezelőtt ért az a megtiszteltetés, hogy Magyarország köztársasági elnökévé választott az Országgyűlés.

Kollégáim a Sándor-palotában az első…

A legbátrabb harcosok

Éleslövészettel egybekötött többnemzeti harcászati gyakorlatot tartunk a Magyar Honvédség Központi Lő-és Gyakorlóterén 2024 május 06. és 16. között.

A BRAVE WARRIOR célja a két…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média