"Katolikus hitünk táplálja magyar hazaszeretetünket, mert arra tanít, hogy a hazaszeretet Istentől belénk oltott, és Krisztustól megszentelt érzés."
Tiszteletreméltó Mindszenty József, esztergomi…
Történelmi bérletreform
: Az új vármegye- és országbérlet bevezetése az elmúlt 3️⃣0️⃣ év legjelentősebb díjszabási fejlesztését jelenti 



️
Olcsóbb lett iskolába és munkába járni, valamint kirándulni. A családok hónapról hónapra több 1️⃣0️⃣ ezer forintot takaríthatnak meg az új tarifarendszer kedvező árazásának köszönhetően, így az új bérletekre épülő tarifarendszer a rezsicsökkentés fontos elemévé vált
️
2024. március 1-jétől a BKK járatokon is használhatók a Pest vármegye illetve országbérletek, ami további megtakarítást jelent a magyar családoknak.
Továbbá idén április hónaptól Érden és májustól már Csongrádon is érvényesek az új bérletek a helyi járatokon is és az a tervünk, hogy minél több városban elérhető legyen a helyi tömegközlekedési összekapcsolás is, ezzel is segítve a magyar fiatalokat és a magyar családokat 
️
"Katolikus hitünk táplálja magyar hazaszeretetünket, mert arra tanít, hogy a hazaszeretet Istentől belénk oltott, és Krisztustól megszentelt érzés."
Tiszteletreméltó Mindszenty József, esztergomi…
Május 6. A Magyar Sport Napja
Köszönjük sportolóink kitartását és elhivatottságát, büszkeséggel gondolunk mindnyájukra!
Hajrá, magyarok!
Történelmi látogatás következik
A mai napon fogadtam a Microsoft vezetőit, köztük a globális vezetőség több tagját is. Kifejeztem nekik a köszönetemet a Microsoft magyarországi tevékenységéért, és hogy több mint 100 embernek…
👉Nyugdíjasok, pedagógusok, író, polgármesterek, polgármester-jelöltek, vállalkozók, önkormányzati képviselők, civil szervezeti vezetők és cégvezetők is megtiszteltek bizalmukkal mai fogadónapomon!
👍…
Egy település akkor lesz sikeres, ha az ott lakók megtalálják a számításukat.
Az életminőség javításához, az új fejlesztések előkészítéséhez pedig elszántságra és még több munkára van szükség.…
️Meghívó Országjáró Fórumra
️
Vendégünk: Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója
2024. május 15. (szerda) 18:00
Jászapáti, Pájer Antal Művelődési Ház
Szeretettel hívjuk és várjuk Önöket! 
Ma van a Magyar Sport Napja!
A HM Sportért felelős Államtitkársága ennek alkalmából Sportdiplomáciai Konferenciát szervezett, ahol remek előadásokat hallhattunk a NOB és más sportszakmai szervezetek…
A sport nemcsak a verseny, hanem az összetartozás és a közösség erejét is jelenti - ma, a Magyar Sport Napján ez különös hangsúlyt kap. Neked mi a legemlékezetesebb sporteseményed?
Barnabás fiam is ma érettségizik. Hajrá minden vizsgázónak!