“Állítsanak le minden olyan műveletet, amely az erőszak spirálját táplálhatja!”
- Ferenc pápa -
Mi a béke pártján állunk!

Ezekben a háborús időkben is a magyarok csak a Fidesz-KDNP-re számíthatnak.

Olyan képviselőket kell küldenünk Brüsszelbe, akik a békét védik, és kiállnak a magyar érdekek mellett.

Magyarország a 2015-ös migránsválságra adott válaszul - saját költségen - kiépítette a határvédelmet és megállította az illegális bevándorlást a déli határon. A határzár működik, ezúttal is igazunk…

Amikor a sorsunkat másra bízzuk, mindig ráfizetünk! A magyarok meg akarják őrizni a szuverenitásukat. Mi azt akarjuk, hogy ne Brüsszelben, vagy Washingtonban, hanem Budapesten, Tiszaújvárosban,…

1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar filmet, A tánczot

Köszöntöm a magyar mozgóképalkotókat!

Legkedvesebb filmjeim képkockái a teljesség igénye nélkül:

A Magyar Honvédség megerősítéséről szóló törvényt az Országgyűlés 134 igen, 49 nem, 0 tartózkodás mellett fogadta el.
A háborúpárti, Brüsszelt és Washingtont kiszolgáló baloldalra a háborús időkben sem…

Tony Murphy, az Európai Számvevőszék elnöke volt látogatóm, hogy átbeszéljük az EU magyar elnöksége alatt várható témákat. Egyetértettünk abban, hogy az uniós helyreállítási terv (RRF) célja a gyors…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média