
2024 júliusától Magyarország látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnökségi feladatait.
Bóka János minisztertársammal az előkészületekről egyeztettünk.
1️⃣3️⃣ év után új óvoda
nyílt Budakalászon
️
Agglomerációs országgyűlési képviselőként külön is fontosnak tartom, hogy a Pilis-Dunakanyar térségében 

ne csak lakni, hanem élni is jó legyen! A családok
anyagi támogatása mellett a kormánynak fontos az intézményrendszer - a bölcsődék, óvodák, iskolák - fejlesztése is.
Ahol terveznek és építenek, annak a közösségnek van jövőképe. Ezért is fontos, hogy 2️⃣0️⃣1️⃣0️⃣ és 2️⃣0️⃣2️⃣3️⃣ között az óvodai férőhelyek 
száma mintegy 1️⃣8️⃣ ezer új férőhellyel emelkedett és az óvodák építésére, bővítésére, felújítására 2️⃣0️⃣1️⃣0️⃣ óta 3️⃣1️⃣9️⃣,5️⃣ milliárd Ft-ot fordított a Kormány.
A budakalászi új óvodánál a cél egy tágas, korszerű 4️⃣ csoportos óvoda megépítése volt. Budakalász a teljes terület átadásával, a tervek elkészítésével
és a közterület rendezésével járult hozzá beruházáshoz. A Kormány támogatásával pedig a Főegyházmegye az építés és berendezés 🛌🧸 közel 2️⃣ milliárd forintos költségeit, valamint az üzemeltetési feladatokat vállalta. Az óvoda
️ korszerűen berendezett, tágas és világos csoportszobában és a játszótéren 

a gyerekek birtokba vehették a vadonatúj játékokat. A 2️⃣1️⃣. századi színvonalú óvodában felekezeti hovatartozás nélkül vegyes csoportokkal várják a kalászi gyerekeket.
A Budakalászi Jó Pásztor Óvodát Dr. Erdő Péter bíboros úr
szentelte meg.
Tisztelettel köszönöm meg mindazok munkáját, akik az új óvoda megálmodásában, megtervezésében, felépítésben részt vettek
️ Kívánom, hogy az ide járó gyermekek felejthetetlen élményekkel gazdagodjanak, boldogságban, békében, biztonságban és legfőképpen szeretetben nevelkedjenek, az itt dolgozó óvodapedagógusok pedig örömmel és fáradhatatlanul jöjjenek nap, mint nap dolgozni
️

2024 júliusától Magyarország látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnökségi feladatait.
Bóka János minisztertársammal az előkészületekről egyeztettünk.
Magyarország érdeke Európa déli szomszédságában is a béke és a biztonság elősegítése, a regionális együttműködések beazonosítása, azok mélyítése.
Megérkeztünk Rabatba, az Unió a Mediterrán Térségért…
Modern eszközökre szakképzett katonák. Lezárult a toborzókampány, több, mint ötszázan jelentkeztek tüzérnek.
Élő külügyminiszteri sajtótájékoztató Ankarából 

Megvédjük hazánk szuverenitását!
🤝 Répássy Róbert dr. államtitkár úrral a Velencei Bizottság delegációjával tárgyaltunk ma.
️A NATO védelmi szövetség, a tagállamoknak pedig növelni kell a saját védelmükre fordított forrásokat - erről tárgyaltunk eddig a védelmi miniszterek ülésén Brüsszelben.
Az idén 25 éve NATO-tagállam…
Budakalászon, Erdő Péter bíboros, prímás, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke jelenlétében adtuk át a Jó Pásztor Óvodát.
Isten éltesse az óvodapedagógusokat, a szülőket és a gyermekeket!
Most az a Gyurcsány-féle baloldal beszél és szervezkedik, amelyik tönkretette Magyarországot. Minden létező bűnt elkövettek a magyar nemzet ellen. Azon túl, hogy az összeomlás szélére taszították az…
Igazi sikersztori 
Deutsch Tamás: Kiállunk az érdekeinkért, keményen tárgyalunk, és az utolsó eurócentig hazahozzuk majd a nekünk járó pénzeket.